Április közepén Szegedre jön Karikó Katalin, ezt Bene Tamás árulta el a Rádió 88-nak. A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatója azt mondta, az egyetem kutatóprofesszora április 16-án érkezik városunkba, hogy bemutassa Nobel-díját az érdeklődőknek. A díjat ki is állítják majd, írja a Szegeder.

Az újbóli látogatásról egyébként volt már szó tavaly, amikor októberben, a Nobel-díj odaítélése után Szegedre látogatott a sztárként fogadott Karikó. Már akkor is azt mondta, „nem úgy mentem el, hogy nem jövök vissza”. Utalt ezzel arra, hogy visszatér még Szegedre, immáron a Nobel-díjjal a kezében, amit csak később, tavaly decemberben vehetett át a svéd fővárosban, Stockholmban.

„A szívünk, a férjem szíve és az én szívem mindig is itt volt, itt is maradt Szegeden. Visszajövök majd az éremmel is, és megmutatom!” – mondta a Dómmal szembeni erkélyen állva az őt éljenző tömegnek látogatásának zárásaként. Ekkor vette át ugyanis az SZTE vezetőségétől Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját, melyet az egyetem Karikó Katalinnak ajándékozott.

A friss Nobel-díjas tudós megkapta Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját, de hogy hol folytatja munkáját, még nem tudni.

Szintén októberi szegedi látogatásakor jelentette be Botka László, hogy a kisújszállási biokémikus mellett Szent-Györgyi Albert monumentális portréja is felkerül a 17 emeletes újszegedi toronyház falára egy falfestmény formájában. A munkálatok decemberben be is fejeződtek, így ezt is láthatja majd a kutató.