Egy átlagos vásárlónak egyre több és több pénzre van szüksége ahhoz, hogy megtöltse a bevásárlókosarát. Habár időről időre akciókkal várnak bennünket az üzletek, és ha odafigyelünk,akár jelentős összeget is megtakaríthatunk, elmondható, hogy az alapélelmiszerek közül a tejtermékek árai jelentősen nőttek. Azok viszont, akik szeretik a csirkehúst, jól járhatnak, ez a hústermék ugyanis kevesebbe kerül, mint korábban.

A legolcsóbbnak a csirkeszárny számít, ugyanis 50 dinárral kevesebbe kerül kilogrammonként, mint az előző hónapban. A Nova.rs 2022 júliusa óta minden hónap 20-án követi az élelmiszerárakat ugyanabban a belgrádi üzletben.

A februári árakhoz viszonyítva a disznócomb kilója 10 dinárral kerül többe, és most 800 dinárért lehet hozzájutni. Egyébként januárhoz viszonyítva 100 dinárral olcsóbb ez a hús most, hiszen akkor 900 dinárt is elkértek kilogrammjáért. 2022 júliusában viszont 710 dinárt fizettünk érte.

A marhacomb az elmúlt hónapokban 1.400 dinárba került, most 1.440 kilója. Másfél évvel ezelőtt 1.300 dinárt kértek érte.

A csirkemell filé ára továbbra is 800 dinár, a csirkeszárny viszont csak 330 dinárba kerül kilónként.

Az alap élelmiszerek ára nem változott. A liszt hatósági áras, így a T-400-as 55, a T-500-as 78,65 dinárért kapható. A napraforgóolaj literje 165 dinár, ami jó hírnek számít, hiszen 2022-ben 200 dinárt kértek érte.

A cukor 115 dinár, ami 20 százalékkal több, mint 2022 júliusában. Tíz tojás 235 dinár a nagyobb üzletekben, de a piacokon ennél olcsóbban is találni.

A legdrágábbnak továbbra is a tejtermékek számítanak.

Egy liter, 2,8 százalékos tartós tej 153 dinárba kerül. 2022-ben ugyanez 125 dinárba került, vagyis 23 százalékkal drágult meg. Egy liter joghurt 175 dinár, ami a tavalyi 135 dináros árhoz viszonyítva 30 százalékos drágulást jelent.