Június 2-ára fogja kiírni a belgrádi helyhatósági választásokat, amit a törvényes határidőn belül, április 3-áig meg fog tenni – jelentette be Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke.
A szerb köztévé műsorában arról is beszélt: sajnálja, hogy a Szerbia az erőszak ellen koalíció nem vett részt a képviselőházi alelnökökről és munkacsoportokról szóló, még az elnökké választása előtt megtartott konzultációkon.
„Bizarr dolog, hogy azzal kritizálnak bennünket, hogy nem hajlunk a párbeszédre. Meghívást kaptak Vučić elnökhöz a konzultációkra, amin kötelességük lett volna részt venni a választóik miatt, de a Szerbia az erőszak ellen koalícióban annyi tisztesség sem volt, hogy válaszoljon ezekre a meghívásokra és részt vegyen rajtuk” – mondta.

„Ne Szerbia, hanem a Szerb Haladó Párt ellenzéke legyenek” – üzente az ellenzéknek, és azt ígérte, hogy minden témáról párbeszédet fog kezdeményezni az ország érdekében.