Széles körű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetéssel megkezdi a KRESZ megújítását, írta közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtökön. Lázár János építési és közlekedési miniszter a belügy-, a Miniszterelnökséget vezető, a kultúráért és innovációért felelős, az igazságügyi, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával 2025. március 31-ig tesz javaslatokat az új szabályozás kialakítására- áll a közleményben.

Az építési és közlekedési miniszter tavaly júliusban beszélt a KRESZ felülvizsgálatának szükségességéről. A változtatás érintheti majd a vasúti átjárókat, valamint rendezhetik az e-rollerek szabályozását is, de az is valószínű, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételeit is megváltoztatják, amiről az EU-ban is szó van.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatnak megfelelően az új közlekedési szabályrendszer kialakítása öt fő témakörben folyik:

  • a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokon túl
  • a humán tényezőt,
  • a szankciórendszert,
  • az infrastruktúrát és
  • a járműműszaki feltételrendszert érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatával alakítják ki az új szabályozást.

A közlemény szerint az elmúlt másfél évben több mint félszáz közigazgatási, szakmai, érdekképviseleti, tudományos és civil szervezet bevonásával mérték fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtötték össze a tudományos, szakmai vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, valamint azonosították a főbb problémákat, amelyek a felülvizsgálat szempontjainak alapját képezik.