A telepi telket a Dama gradnja cégnek adták el, mintegy 6.3 millió euróért. Ez az a telek, amelyet korábban a polgárok petícióval akartak zöld területté nyilváníttatni. A 6477 négyzetméteres telket egy új cégnek adták el 743,8 millió dináron, a Dama gradnja volt egyébként az egyedüli ajánlattevő.

Ez a cég ez év március 26-án alakult, a tulajdonos Dalibor Kovač . A cég ugyanazon a címen található, mint a Tron Tex cég, és a cégnyilvántartási ügynökség e-mail címe megegyezik a Tron Tex címével. Emellett Dalibor Kovač korábban a Tron Tex cég képviselője volt.

Az árverésen jelen lévő telepi polgárok, valamint több szervezet és politikai mozgalom képviselője megpróbálták megakadályozni az eladást, azonban a bizottság közlése alapján ennek nincs alapja, így csak jegyzőkönyvbe vették az információkat, valamint, hogy a lakosság szerint illegális ez az üzlet.

A Telep lakói közül több ezren írták alá azt a kezdeményezést, hogy a szóban forgó telek park legyen, és ne építsenek lakóépületet ezen a területen. A lakosok úgy vélik, hogy Újvidéknek le kell állítania a telek eladását. Miután meglátták, hogy egy új cég tett ajánlatot a telekre, igen magas áron, a rendőrséghez fordultak, mivel bűncselekményre gyanakodnak. A polgárokat ezt követően arról tájékoztatták, hogy a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó osztályhoz fogják továbbítani ezt a kérést.

Mint ahogy azt a lakosok és az ellenzéki politikai pártok,mozgalmak kifejtették, a park védelmének ezzel nincs vége, és folytatni fogják a fásítást, padok elhelyezését, a tér rendezését, valamint arra készülnek, hogy nem adják át a helyet az építőipari gépeknek.

A korábban eladott telken a park helyett egy 12-13 emeletes lakóegyüttes épülne, 364 lakással, 9t üzlethelységgel, és garázzsal. A kormány tervei által a most eladott telken hasonló komplexumot terveznek.