A szabadkai befogadóközpontban kiégett két, raktárnak használt montázsépület, nyilatkozta kedden a Magločistač portálnak Bojan Šoralov észak-bácskai körzetvezető.

Mint mondta, a tűz még február közepén keletkezett a szerszámok és egyéb felszerelés tárolására szolgáló raktárépületekben.

– Az alkalmazottak közül senki sem sérült meg és csak kisebb anyagi kár keletkezett. Az illetékes hatóságok nyomozást indítottak – emelte ki Šoralov.

Elmondása szerint a tűz okozásával egy külföldi személyt gyanúsítanak.

– Ismereteim szerint egyfajta bosszúról lehet szó, amiért Szabadkán már nincs migráns, és amiért teljes mértékben korlátozzuk a város területén az illegális bevándorlók tartózkodását és mozgását – vélekedett Šoralov.

A befogadóközpont jelenleg is nyitva áll és kész menekülteket fogadni, de az jelenleg üresen áll, csak az alkalmazottak járnak ki minden nap, tette hozzá.

A kiégett épületekről készült fotókat a Menedéket Kérőket Segítő és Védő Központ tette közzé a közösségi médiában, amely nem két, hanem három kiégett épületről tesz említést.

  A szabadkai befogadóközpontban kiégett két raktárépület (Fotó: Menedéket Kérőket Segítő és Védő Központ)