Szerbia fiatal tehetségeket támogató alapja pályázatot hirdetett azoknak a középiskolásoknak, akik 2023-ban sikeresen szerepeltek hazai és külföldi versenyeken. A pályázatra május 20-áig lehet jelentkezni.

A felhívásra olyan diákok jelentkezhetnek, akik ezeken az elismert versenyeken az első három helyezés valamelyikét szerezték meg. Minden pályázó egy támogatásra lesz jogosult, mégpedig a tavalyi év legjobb eredményéért. A verseny rangjától és az elért helyezéstől függően a jelöltek 20 ezer és 200 ezer dináros egyszeri pénzjutalomban részesülnek – közölte a Tudományos, Technológiai-fejlesztési és Innovációs Minisztérium.

Az elismert hazai és nemzetközi versenyeket az Oktatási Minisztérium versenynaptárai tartalmazzák, valamint ide tartoznak a testnevelési, a sport-, a zeneiművészeti és a balettművészeti versenyek is. Az alap 2008 óta több mint 40 ezer ösztöndíjat és jutalmat osztott ki egyetemistáknak és középiskolásoknak.

A pályázati feltételekről további információk az alap honlapján olvashatók.