Február 16 óta nem volt Kormányinfó, egészen mostanáig, április 11-éig. Korábban Gulyás Gerely gerincműtéten esett át, valamint Szentkirályi Alexandra is átnyergelt a fővárosi főpolgármesterségért folytatott küzdelembe, így lemondott kormányszóvivői titulusáról. A most csütörtöki kormányinfó ezért teljesen új volt, írja a szegeder.hu.

Gulyás Gergely ezúttal ülve arról beszélt a felvezetőben, hogy a szerdai kormányülésen a nemzetközi politikai és katonai helyzetet elemezték. Szerinte az EU egyes tagállamai már katonákat küldenének Ukrajnába, ami a háború eszkalációjával járna együtt. Emellett arra jutottak, a következő fél év világpolitikai eseményei irányadóak lesznek abban, hogy a világ a háború vagy a béke irányába indul el. Ekkor mondta el a miniszter, hogy a háborús időszak más gazdaságpolitikát igényel, és erről tesznek most bejelentést.

A bejelentés meg is történt, a Telex szerint Varga Mihály arról beszélt, hogy a rossz költségvetési helyzet miatt 675 milliárd forintnyi beruházást halasztanak el a következő időszakra.

Azt nem részletezte, melyeket, de vélhetően a következő napokban kiderül. Mint Varga említette, a magyar gazdaság a világ egyik legnyitottabbja, vagyis rengeteget importálunk és exportálunk, viszont keveset termelünk magunknak. Emiatt nagyon függünk az exporttól, és ezért is állunk rosszul Varga szerint, mert az exportpartnereink is gyengélkednek.

Bár a pénzügyminiszter arról beszélt, idén már növekedni fog a magyar gazdaság, az idei költségvetés 4,5 százalékos hiányt jósol, és a rezsivédelem és a megemelkedett kamatkiadások miatt nagyon magasak a kiadásaik. Varga szerint azért ilyen kevés a pénz, mert ebben a negyedévben 2100 milliárd forintot fizettek ki csak kamatokra, és biztosították a ferihegyi repülőtér megvásárlásához szükséges összeget is. Emellett februárban 1900 milliárdot fizettek ki a nyugdíjasoknak.

Nagy István agrárminiszter ötpontos intézkedéscsomagot jelentett be a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor segítése érdekében:

Azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, bejelentési kötelességet vezetnek be, akárhonnan is jöjjenek.

Az államkincstár május végéig ki fogja fizetni a tavaly benyújtott támogatási kérelmeket a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőknek.

Az Agrár Széchenyi kártyával felvehető kedvezményes hitelek keretösszegét 2026-ig 45 milliárd forinttal egészítik ki.

Kilencven százalékra emelik a mezőgazdasági termelők számára a hektáronkénti 97 liter használt gázolaj jövedéki adóját.

2027-ig 1500 milliárd forint áll rendelkezésre mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokra, de azt nem tudni, ebből mennyi új forrás.

Vitályos Eszter újdonsült kormányszóvivő 108 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósuló házfelújítási programot jelentett be. Ez az összeg az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítéséhez nyújt majd segítséget. Az összeg egyénenként 2,5 és 3 millió forint közötti lesz, az átlag alatti járásokban ennél nagyobb is lehet, az átlag felettiekben pedig alacsonyabb.