Történelmi mélyponton van a demokrácia Szerbiában a Freedom House 2023-as jelentése szerint. A fejlődésben lévő országok megfigyelése során 29 európai és ázsiai országot vizsgáltak meg. A jelentés szerint a rossz eredmények Aleksandar Vučić döntéseinek a következményei, amelyekkel mindenáron kézben akarja tartanak a hatalmat.

„Két tömeggyilkosság tömeges tiltakozásokat váltott ki, amelyek a nyár végéig tartottak, minderre pedig a hatalom egy megrendezett választással reagált 2023 decemberében”, áll a jelentésben, közölte az Amerika Hangja.

A jelentés szerint ez a legnagyobb visszaesés a 29 vizsgált ország közül, mondta Alexandra Karppi, a Freedom House szakértője. Kiemelte, több oka is van annak, hogy ilyen rossz eredmények születtek. Többek között az, hogy az igazságügyi rendszer reformja továbbra is befagyasztott, a bírósági döntések is elpolitizáltak. Ez már évek óta tart, s emellett volt egy választás, amelynek eredménye megkérdőjelezhető. A hatalmat érő vádak megalapozottak voltak a szakértő szerint. Karppi azt mondja, a sajtó helyzete is katasztrofális, az egész rendszert a hatalom irányítja és uralja, s elsősorban Aleksandar Vučić. Karppi szerint Szerbia számára a 2023-as év kifejezetten nehéz volt, ha a demokrácia tükrén keresztül nézzük.

A jelentés szerint a demokratikus intézmények működése továbbra is megkérdejőlezhető.