Igor Mirović nem kap új mandátumot a vajdasági kormányban – erősítette meg a tartományi képviselőház.

Mirović kedd este, az újvidéki Diákművelődési Központ új épületének megnyitóján elárulta, hogy a továbbiakban nem ő lesz a tartományi kormány elnöke.

„A következő hónapokban vagy hetekben más munkát fogok végezni. Politikai értelemben nem leszek többé jelen Újvidéken és Vajdaságban sem” – mondta Mirović.

Mindenkinek sok szerencsét kívánt, majd érzelmes búcsút vett

„Emlékezzetek rám is, talán a jövőben sikerül bemutatnom valamelyik könyvemet” – tette hozzá Mirović, akinek már több verseskötete is megjelent.

A politikus 2016-ban lett a vajdasági kormány elnöke. Lehetséges utódjaként Damir Zobenicát, valamint a tartományi választásokon a Szerb Haladó Párt listáját vezető Dušanka Golubovićot emlegették.