A Nagybecskerek az erőszak ellen koalíció tagjai pénteken tüntetést tartottak a Laza Kostić utca 17-es szám előtt, ahová a decemberi választásokat megelőzően tizenhat fantomszavazót jelentettek be.

A koalíció a nagybecskereki 61-es számú szavazóhelyen összesen 81 fantomszavazót azonosított, akik közül 54-en el is mentek szavazni decemberben.

A Nagybecskerek az erőszak ellen koalíció pontosan négy hónappal ezelőtt bűnvádi feljelentést tett az újvidéki felső ügyészségen azok a személyek ellen, akik a fantomszavazókat lakcímhez juttatták, illetve akik beírták őket a választói névjegyzékbe, valamint azok a lakóingatlanok tulajdonosai ellen, ahová a fantomszavazók be voltak jelentve, továbbá azok az ismeretlen személyek ellen is, akik a kérdéses lakcímekre voltak bejelentve.

Az újvidéki felső ügyészség azonban mindmáig nem reagált a feljelentésre, amelyet a Demokrata Párt, a Szerbia Népi Mozgalma, a Zöld-Baloldali Front, a Szerbia Központ, a Szabadság és Igazság Párt és a Zajedno párt illetékesei nyújtottak be.

Az ellenzéki koalíció állítása szerint a Szerb Haladó Párt egyik tagjának címére – (aki a 61-es számú szavazóhelyen a bizottság elnökhelyettese volt) ugyancsak több fantomszavazót jelentettek be.

A másfél tucat fantomszavazónak „otthont adó” nagybecskereki ház előtt tüntetett az ellenzék (Fotó: Apró Lea/N1)