Uhljár Péter, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutató-elemzője korábban Az érzelmileg hiteles szülő címmel tartott előadást Hajdújáráson. A fiatal kutatót mi is felkerestük, és kutatási területéről, demográfiai adatokról kérdeztük.
A kutatása jelenlegi stádiumában milyen összefüggésekre bukkant?
– A kutatási tevékenységem két részre osztható. A Kopp Mária Intézet a Népesedért és Családokért kutató-elemzőjeként sokat foglalkozunk a munkatársaimmal a magyarországi családpolitika hatásának nyomon követésével. Ennek során különböző termékenységgel és családi élettel kapcsolatos demográfiai mutatók alakulását vizsgáljuk. Érdemes kiemelni, hogy az elmúlt egy évtizedben látványos előrelépés történt több területen is, például a teljes termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-as szintről napjainkra 1,50 fölé emelkedett.
Mindamellett szakmai körökben, mondhatni, konszenzus van arról, hogy a demográfiai intézkedések csak hosszú távon vezethetnek látványos eredményre, ami több évtizedes, akár fél évszázados időtávot is jelenthet. A családpolitikai intézkedésektől tehát hosszú távon várhatunk a demográfiai mutatókban jelentős változásokat.
Visszatérve az intézeti munkára, nagy jelentősége van a családszociológiai kutatásainknak is, amelyek a családok működésére fókuszálnak. Személy szerint a hozzám leginkább közel álló téma az otthoni munka (háztartás, gyereknevelés stb.) nők és férfiak közötti megosztása. Egy kolléganőmmel most készítjük a második tanulmányunkat ebben a kérdésben. Egyebek között arra kerestük a válaszokat, hogy mikor és miért vállalnak kevesebb vagy több szerepet a férfiak az otthoni teendők ellátásában. A nőket érő túlterheltség milyen feszültségeket okoz a párkapcsolatokban? Remélhetőleg a döntéshozóknak ezek a kutatási eredmények is segítséget nyújtanak a családpolitika továbbfejlesztésében.
A másik munkahelyem a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Doktori Iskola, ahol PhD-hallgató vagyok, és a következő hónapokban fejezem be a doktori disszertációmat. Itt az Európai Unió 27 tagállamát kutatom. Arra vagyok kíváncsi, hogy a hasonló termékenységi mintájú országok vagy régiók miért és miben hasonlítanak egymásra, illetve megfordítva a kérdést: miért és miben különböznek a többi országtól. Például karakteres különbségek rajzolódnak ki Nyugat-, Dél- és Kelet-Közép-Európa országai között. A fő cél ezzel kapcsolatban is nyilvánvalóan az, hogy az eredmények a gyakorlatban is hasznosuljanak. Például a posztszocialista országcsoport kapcsán, ahova Magyarország is tartozik, célszerű lenne tovább erősíteni a gyermeknevelés és a munkavállalás összeegyeztetését szolgáló intézkedéseket (például további bölcsődefejlesztés, részmunkaidős állások, a szülői szabadság kiterjesztése stb.). Vagy akár beszélhetünk arról is, hogy érezhetően egyre nagyobb a jelentősége a mesterséges megtermékenyítésnek, aminek oka lehet, hogy egyre inkább kitolódik a nők gyermekvállalási életkora, azonban az életkor előrehaladtával csökken a termékenység, csökken az esélye a természetes úton történő megtermékenyülésnek.
Sokat beszélünk arról, hogy fogy a magyarság, ez a határon túli közösségeket is érinti. Az Európai Unió demográfiai adatai hogyan alakulnak? Máshol is hasonló tendenciák mutatkoznak?
– Kezdjük azzal, hogy már az 1970-es években felhívták a figyelmet a demográfusok az elöregedő társadalom problémájára, egyebek között ekkor született meg a „ráncos Európa” kifejezés. Napjainkban tulajdonképpen nem találunk olyan országot, nemcsak az Európai Unióban, hanem egész Európában, ahol ne okozna komoly problémát a társadalmi elöregedés. Ennek több oka is van: egyrészt (és fontos hozzátenni, hogy ez egy pozitív dolog) az emberek egyre tovább élnek. Másrészt egyre kevesebb gyermek születik. Persze vannak olyan közösségek, kisebb országon belüli régiók, ahol a korszerkezet kedvezőbb képet mutat, de összességében Európa ilyen szempontból, nem túlzás azt mondani, hogy elöregedett, és egyre inkább öregszik.
Mindez érinti a külhoni magyar tömböket és szórványokat is, de ezt a Vajdaságban első kézből érzékelhetik. Sőt, talán a határon túli magyarság ilyen szempontból még előnytelenebb helyzetben van, mivel nagyon sok magyar fiatal sajnos gyakran a megélhetési problémák miatt külföldre vándorol.
2011 óta, amikor bevezették az egyszerűsített honosítási eljárást (ami önmagában egy pozitív dolog) nagyon sokan áttelepültek Magyarországra. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a korszerkezet még inkább felborul a tömbökben és szórványokban.
A kutatása alapján milyen minták, szélsőségek, hatótényezők azok, amelyek közösek a vizsgált országokban?
– A lényeget kiemelve a doktori disszertációm eddigi eredményeiből az Európai Unióban a gyermekvállalási magatartás eltérő mutatóiban jellegzetes, földrajzilag összefüggő országcsoportokat találunk. Ez az egyik legfontosabb üzenete a kutatásnak, azaz, hogy a régióknak sajátos problémákkal, demográfiai kérdésekkel kell szembenézniük.
Három nagy országcsoportról beszélhetünk: Nyugat- és Észak-Európáról, Dél-Európáról, valamint Kelet-Közép-Európáról. Utóbbi közé tartozik Magyarország a többi posztszocialista tagállammal együtt, és – ismerve a hasonló fejlődési pályát – Szerbia, ezzel együtt a Vajdaság is az ebbe a csoportba tartozó országokra hasonlíthat a legjobban a gyermekvállalási mintázatokban.
Általánosságban látható, hogy Nyugat- és Észak-Európában az elmúlt évtizedekben több gyermeket vállalnak a családok, mint a mi országcsoportunkban. Dél-Európáról kijelenthető, hogy kritikus a helyzet, nagyon alacsonyak a születésszámok, és egyre inkább csökkennek. Ez érdekes lehet, hiszen a dél-európai népekről a valláshoz fűződő szorosabb viszonyuk miatt azt gondolnánk, hogy több gyermeket is vállalnak. Talán ez lehet a másik fő üzenet, azaz, hogy a való élet sokkal összetettebb annál, hogy egy-egy szerintünk meghatározó tényező valóban éreztesse hatását. Lehet, sőt kutatások bizonyítják is, hogy a vallásos emberek nagyobb családra vágynak, illetve nagyobbat terveznek, de ez önmagában nem elég akkor, amikor a görög, az olasz és a spanyol fiatalok körében válságtól függetlenül 20–30 százalékos a munkanélküliségi ráta. Érthető módon így nagyon nehéz társadalmi értelemben is felnőtté válni, megteremteni azt az anyagi hátteret, amivel a fiatalok saját otthont és családot tudnak alapítani. Sajnos az anyagi nehézségek is meghatározó tényezők, és ellenhatnak a gyermekvállalásra. Ehhez kapcsolódóan Magyarországon és feltételezhetően Szerbiában is a családpolitika kiemelt feladata a munkavállalás és a gyermeknevelés összeegyeztetésének további elősegítése. Ennek egyszerű oka van: az előbb már említett anyagi nehézségek miatt viszonylag kevés szülő engedheti meg magának, hogy csak a férfi legyen egy személyben a kenyérkereső. Ezt az összeegyeztetést elősegíthetik az olyan családtámogatási intézkedések, mint a bölcsődehálózat fejlesztése vagy a magasabb állami juttatások a munkaerőpiacról kieső anyák számára.
Az, hogy a politika jelenleg ennyit foglalkozik a családokkal, családtervezéssel, hogyan mutatkozik meg a születésszámokban?
– Önmagában csak a születésszámokról beszélni nem célravezető. A kutatók a mutatókat jellemzően arányosítják, erről szól a teljes termékenységi arányszám is. Ez – hozzáteszem, nagyon leegyszerűsítve – azt mutatja meg, hogy az adott évi gyerekvállalási mintázat alapján egy nő élete során átlagosan hány gyermeknek adhat majd életet. Talán a legfontosabb figyelembe venni, hogy a demográfiai értelemben termékeny életkorban lévő nők (15–49 évesek) létszáma évről évre csökken Magyarországon. Ennek ellenére az elmúlt tíz évben az élve születettek száma lényegében kisebb ingadozásokkal, de stagnál, ami így egy pozitív folyamatra utal (kevesebb nő nagyjából ugyanannyi gyermeket vállal).
A 2010-es évtized második felében egy viszonylag stabil gazdasági fejlődést láttunk, amivel párhuzamosan megjelentek és egyre bővültek a családtámogatási intézkedések, többek között a nagyszabású, a fiatalok lakásvásárlását támogató intézkedések is. Ez jelentősen megemelte a gyermekvállalási kedvet. Jelenleg az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudja majd az állam a koronavírus-járvány és az Ukrajnában zajló háború okozta válságok hatását ellensúlyozni. A válságok olyan szintű társadalmi-gazdasági bizonytalanságot okoznak, amely hátrányosan érinti a fiatalok gyermekvállalási terveit. Ez a jelenség azonban nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára jellemző, ami a Covid-19 következtében csökkent termékenységi adatokban is megmutatkozik.
Két dolgot mindamellett kiemelhetünk: a stabilitást és diverzitást. Külföldi példák mellett – itt megemlíthetjük Franciaországot – Magyarországon is látjuk, hogy az a családpolitikai rendszer működik jól és hatékonyan, amely hosszú távú stratégia mentén vezet be intézkedéseket (például Magyarországon a GYES, amely a szülői szabadság egy formája, 1967 óta érvényben van). A magyarázat egyszerű: az embereknek szüksége van a stabilitásra, ami különösen érvényes a gyermekvállalásra, hiszen ne feledjük, hogy egy gyermek felnevelése az elhatározástól a családi fészekből való kirepülésig minimum 20–25 éves „projekt”. Másrészt nagyon fontos a diverzitás, mivel nem egyformán gondolkodunk, a gyermekvállalás előtt álló pároknak eltérőek a szempontjaik. Valakinek lakástámogatásra, van, akinek bölcsődei férőhelyre, másoknak anyagi támogatásra van szükségük, és még folytathatnánk a sort.
A stabilitás látható a magyarországi családpolitikán, és érezhetően van egy célkitűzés a támogatási paletta színesítésére is. A kérdés az, hogy sikerül-e ezt az állandóságot a mindenkori kormányzatnak a következő évtizedekben is fenntartani, illetve hogy az eltérő társadalmi csoportok szükségleteire mennyire hatékonyan tud a szakpolitika reagálni.
Hajdújáráson a családi életre nevelésről adott elő Az érzelmileg hiteles szülő címmel. Jelenleg mi az, amiben ilyen szempontból rosszul teljesítenek a szülők?
– Inkább fogalmazzuk meg máshogy a kérdést: melyek azok a viselkedésminták, amire célszerű szülőként odafigyelni? A gyerekek ösztönlények, ezért fontos, hogy szülőként megfelelően kommunikáljunk velük, azaz legyen összhangban egymással az, amit mondunk és az, ahogy viselkedünk. Mondok egy példát: hiába mondjuk a kamaszunknak, hogy ne dohányozzon, ha azt látja, hogy mi dohányzunk. Ez az ellentmondás nem teszi hitelessé a szülőket a gyermek szemében, és ilyen esetben a nonverbális üzenet felül fogja írni azt, amit verbálisan közlünk. Ebből az is következik, hogy a gyermek általában nem azért viselkedik helytelenül vagy rosszul, mert baj lenne vele, hanem mert hiányzik a megfelelő szülői jelenlét, illetve a bizonytalan családi környezet generálta feszültségek kiütköznek rajta (például egy válás során). A szakemberek megfigyelései alapján a gyerekek helytelen magatartása az esetek döntő részében valójában a szülők tünete.
Emellett nagyon fontos, hogy következetesen tartsuk a fix kereteket, kiskapuk nélkül, kialakítva egy megfelelő egyensúlyt az elvárások és a rugalmasság között. Ne feledjük, attól még, hogy szabályok vannak, a gyereknek megmarad a mozgástere az említett kereteken belül. Persze ez sokszor nagyon nehéz a szülőnek. Ilyen például a 2-3 éves korban jelentkező dackorszak. Ugyanakkor a szülők nem „úszhatják” meg ezt a felelősséget, mert a gyereknek – még ha ezt kamaszkorban nem is mutatja ki – szüksége van a biztonságot nyújtó szülői kapcsolatra ahhoz, hogy a személyiségfejlődése egészséges mederben maradjon, és szép lassan ő is önálló felnőtté cseperedjen.
Összességében a gyereknevelés összetett feladat. Éppen ezért szerintem nem szégyen tájékozódni, mert vannak olyan összefüggések, amelyeket nem biztos, hogy felismerünk, ezzel pedig megnehezítjük a saját és a gyerekünk életét is. Ez érvényes minden egyes fejlődési szakaszra, a csecsemőkortól kezdve a kisgyermekkoron át a kamaszkorig, illetve a fiatal felnőttkorig bezárólag. Például Hajdújáráson az előadás után odajött hozzám egy anyuka, és elmondta, hogy van egy kamaszgyereke, és most nagyon nehéz vele, de az előadáson elhangzottak hatására megnyugodott. Rájött, hogy nincs gond, és a gyerek első látásra távolságtartó, provokatív vagy konfrontatív viselkedése normális ebben az korszakban. Sőt, akármennyire is furán hangzik, de ez a viselkedés jelezheti azt, hogy jó úton járunk a nevelésben.
Ezt mindig elmondom: szülőként fontos dolog tudatosítani, hogy mindenki hibázik, nincs tökéletes anya vagy apa. Mindamellett a gyermek nem egy tökéletes szülőre vágyik, hanem arra, hogy biztonságban érezze magát, szeressük őt, és segítsük a felnőtté válás útján.
