A csókai választási bizottság eddig két listát hirdetett ki: a községben elsőként a Szerb Haladó Párt és a Szerb Szocialista Párt koalíciója adta át az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat, így a Koalíció: Aleksandar Vučić – Csóka holnap lista lesz a szavazólapon az egyes sorszámú. A Vajdasági Magyar Szövetség másodikként adta át a szükséges aláírásokat, így a VMSZ a kettes sorszám alatt indul majd a június 2-ai önkormányzati választáson.

Érdekesség, hogy a Szerb Haladó Párt és a Szerb Szocialista Párt listáján az első magyar nemzetiségű személy, az érettségire készülő Vastag Ilonka a tizenegyedik helyre került, vagyis a huszonötös listán az első tízben nincs magyar nemzetiségű polgár.

A VMSZ listáját Monoki Elvira, a községi képviselő-testület titkára, a helyi szervezet elnöke vezeti, a második helyen Lengyel Anna mezőgazdász található, míg a harmadik pozícióra Kormányos László került, aki 2021 januárjától a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság segédtitkára volt.

A VMSZ csókai jelöltlistája:

  1. Monoki Elvira (okl. jogász)
  2. Lengyel Anna (mezőgazdász)
  3. Kormányos László (okl. közgazdász)
  4. Oláj Tibor (okl. közgazdász)
  5. Szabácsi Eduárd (szobafestő)
  6. Hudák Edit (osztálytanító)
  7. Törtei János (élelmiszeripari technikus)
  8. Zombori Csaba (műszaki és informatika szakos tanár)
  9. Szemerédi Ernő (elektrotechnikus)
  10. Pacsa Atina (kereskedő)
  11. Ábrahám Ildikó (vegyész laboráns)
  12. Balázs Ferenc (okl. mezőgazdasági mérnök)
  13. Ripczó Krisztián (mezőgazdász)
  14. Kobrehel Éva (okl. közgazdász)
  15. Törköly Tünde (vegyész laboráns – falugazdász)
  16. Kovács Tímea (háztartásbeli)
  17. Jaksa Róbert (CNC programozó)
  18. Kiss Tóth Erika (banki hivatalnok)
  19. Stojkov Alen (okl. gyógytornász)
  20. Szokol Csaba (mezőgazdasági technikus)
  21. Égető Nenadov Valentina (háztartásbeli)
  22. Gyólai Karolina (okl. közgazdász)
  23. Barna Flórián (élelmiszeripari technikus)
  24. Süli Zoltán (építésztechnikus)
  25. Nagy Norbert (raktáros)