Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az ukrán hadsereg rendezetlen visszavonulása miatt a Harkiv térségében indított orosz offenzíva során – jelentette az Ukrainszka Pravda ukrán hírportál szombaton a hivatalos bírósági regiszter alapján.

A hivatalos dokumentumok szerint a parancsnokok szemére vetik, hogy az ukrán-orosz határ védelmét nem az előírások szerint szervezték meg. A május 10-én kezdődött orosz támadás után az ukrán hadseregnek előretolt állásokat és több falut is ki kellett ürítenie.

A hivatalos bírósági regiszter szerint 28 tiszt ellen folyik vizsgálat, az érintettek a 125. dandár, a 415. lövészzászlóalj, a 23. gépesített dandár és más egységek kötelekében szolgálnak.

Az orosz offenzíva utáni első visszavonulás után már leváltották az érintett frontszakasz parancsnokát. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója jelentést kért megbízott építővállalatoktól, hogy miért nem a megrendeléseknek megfelelően kivitelezték az erődítményeket.

Az orosz csapatok előrenyomulását csak több nap után sikerült lassítani, és továbbra is súlyos harcok folynak az új fronton.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindazonáltal pénteken azt mondta, hogy az ukrán hadseregnek sikerült az ellenőrzést visszaszereznie a térségben, emlékeztet az MTI.
Ihor Pohorenko, az ukrán vezérkar egyik szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az ukrán védelmi erők harkivi irányban megállították az orosz csapatokat, és ellentámadást hajtanak végre.

A híradások közben arról számolnak be, hogy legalább két ember meghalt, amikor két orosz irányított bomba csapódott be egy barkácsáruházba Harkivban, ahol a támadás pillanatában legalább 200 ember tartózkodott szombaton.

„Oroszország még egy brutális támadást intézett Harkiv ellen: egy barkácsáruházat támadott szombaton, napközben” – írta Volodimir Zelenszkij a Telegram-csatornáján.

Az ukrán közösségi médiában közzétett felvételeken látszik az épület, amelyből sűrű fekete füst gomolyog. Az illetékesek adatai szerint mintegy 10-15 ezer négyzetméternyi raktár- és eladótér lángolt.

 

Ukrán tűzoltók dolgoznak az orosz csapást követő tűz oltásán egy barkácsáruháznál Harkivban. Legalább két ember meghalt, amikor két orosz irányított bomba csapódott be egy építőipari hipermarketbe
Forrás: AFP/SERGEY BOBOK