Olyan mértékben értékelem az Orbán Viktorral fenntartott barátságomat, hogy emlékművekkel örökítem meg Orbán tiszteletére azokra az időre is, amikor már nem lesz – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a Prva TV-nek adott interjújában, Szerbia és Magyarország kétoldalú kapcsolatait méltatva, kiemelve, hogy milyen szoros személyes kapcsolatban áll a magyar miniszterelnökkel.

Vučić elmondta, hogy a srebrenicai ENSZ-határozat elfogadását megelőzően számos állam vezető politikusával beszélgetett, s ezen egyeztetések alkalmával gyakran hallotta azt a „kifogást”, miszerint az adott országokra nyomást gyakorolnak, hogy támogassák a határozat elfogadását saját akaratuk ellenére, s hogy hasonló tárgyalást folytatott Orbán Viktor kormányfővel is.

„A Magyarországgal fenntartott kapcsolat rendkívül fontos Szerbia számára, Orbán Viktor pedig személyes jó barátom” – hangsúlyozta a szerb államfő, aki szerint a kétoldalú kapcsolatok ilyen magas szintje Orbán érdeme.

Vučić elmondta: New Yorkba való utazását megelőzően is egyeztetett Orbánnak, aki elmondta neki: Magyarország nem maradhat magára Európában a Srebrenica-határozat elleni szavazatával, hiszen nagy nyomás nehezedik az országra az EU részéről.

„Azt mondta nekem, hogy nem lehet egyedül Európában, hogy mindenki nyomást gyakorol rá. Erre azt válaszoltam, hogy rendben, akkor én maradok egyedül. Ezt követően ismét felhívott és elmondta, hogy a szerb barátai mellé áll” – mondta el Aleksandar Vučić, hogy milyen előzményei voltak annak, hogy Magyarország nem szavazta meg az ENSZ vonatkozó határozatát.