Példa nélküli botrány rázta meg Horvátországot, miután minden járműtulajdonos személyes adata kiszivárgott. Davor Božinović belügyminiszter, a kormány alelnöke közölte, hogy intenzív nyomozás folyik annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan szivároghattak ki a járművek és azok tulajdonosainak adatai. A tárcavezető leszögezte, hogy az adatok nem a minisztériumból szivárogtak ki.

A Večernji list vasárnap este tette közzé azt a birtokába jutott dokumentumot, amely egy, a Biztonsági és Hírszerzési Ügynökséghez (SOA) címzett feljelentés, amit annak okán írtak, hogy 2.444.587 járműnyilvántartási adat és 1.195.052 polgár személyes adata, név, lakcím, személyi szám, születési dátum, illetve a nevéhez köthető jármű- és járműbiztosítási adat szivárgott ki.

Božinović az újságíróknak azt mondta, intenzív nyomozás indult, miután a SOA arról tájékoztatta, hogy feltehetően bűncselekmény történt, a vizsgálatot pedig a személyi adatok védelmével foglalkozó ügynökség vezeti.

– A bűncselekmény természetéről még nem mondhatunk sokat, de amit korábban még nem erősítettünk meg az az, hogy valamiféle olyan adatok szivároghattak ki az internetre, amelyek az emberek szélesebb köre számára voltak elérhetőek – mondta a miniszter és hozzátette, az adatok között olyanok is vannak, amelyeket a belügyminisztérium nem használ, így azok máshonnan szivároghattak ki.

Rámutatott, nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett hackertámadásról, mert nyilvánvalóan nem az történt, hogy illetéktelenek fértek hozzá a virtuális térben lévő adatbázishoz, hanem itt valami másról lehet szó.

Feltételezhetően valaki egy USB adattárolóra másolhatta ki az adatokat és az ebben a pillanatban még nem sok ember számára elérhető – magyarázta a belügyminiszter.

Az már a rendőrség dolga, hogy megállapítsa, ki rendelkezett a konkrét adatokkal – amelyek különböznek a minisztérium által használtaktól és hogy megtalálja az elkövetőket.