A befejezetlen szabadkai Népszínház a felelőtlen haladó hatalom koronaékszere lett – jelentette ki a Szerbia Népi Mozgalma szabadkai városi bizottsága.
„A munkálatok befejezéséről szóló bejelentések ellenére továbbra is várjuk a hivatalos megnyitót. Április 22-én Szabadka polgármestere, Stevan Bakić azt állította, hogy a munkálatok befejeződtek, de utána csend lett. Tudható-e, hogy mikor jelentik be az új megnyitót, immár hetedszerre?” – tette fel a kérdést a párt.
Hétfő estére kész lesz a Szabadkai Népszínház épülete, Vučićra várnak az átadással
Az újjáépítési projekt 2007 óta zajlik, a becsült beruházás értéke meghaladja a 27 millió eurót.
„2014-ben az illetékesek úgy döntöttek, hogy egy emelettel csökkentik a színház méretét, a most felújított színházat pedig ismét rekonstruálják. A szabadkaiak mindenekelőtt felelősségvállalást érdemelnének meg a színház ügyével kapcsolatban” – fogalmaz a párt, egyúttal feltették a kérdést, hogy az illetékesek miért kezelték felelőtlenül a város kulturális örökségét, és hogy hová tűnt a polgárok pénze.
„A város nem lehet játékszer egy hozzá nem értő hatalom kezében, mert a végén a polgárok fizetik meg az árát” – zárult a Szerbia Népi Mozgalma közleménye.