Az Alkotmánybíróság csütörtöki ülésén megsemmisíti a szerb kormánynak a Jadar völgyére vonatkozó területrendezési tervét – amellyel a kormány megsemmisítette a korábbi területrendezési tervet, jelentette ki Savo Manojlović, a Kreni-Promeni mozgalom kampányigazgatója.

„Az Alkotmánybíróság július 11-én ül össze, hogy elfogadja a Rio Tinto vállalat kezdeményezését és megsemmisítse a Jadar területrendezési tervének megsemmisítésére vonatkozó döntést. Így az a helyzet fog előállni, mint amilyen a blokád előtt volt” – magyarázta Manojlović, aki sérelmezi, hogy az Alkotmánybíróság a döntését titokban, közvita nélkül akarja meghozni a nyári szabadságolások kellős közepén, hogy elkerülje a nyilvánosság felháborodását. Ana Brnabić kormányfőként szándékosan szabálytalanul semmisítette meg a Jadar területrendezési tervet, hogy így tegye lehetővé a Rio Tinto számára az alkotmánybírósági fellebbezést. Mi ezt már 2022. január 22-én jeleztük előre, tette hozzá a kampányigazgató.

Manojlović emlékeztetett: az Alkotmánybíróság már második éve nem döntött a Kreni-Promeni alkotmányos panaszának ügyében, amely sérelmezi, hogy a parlament nem tűzte napirendre azt a népi kezdeményezést, melynek célja a lítium és a réz bányászatának tilalma, közölte az N1.