Srđan Ognjanović, a Belgrádi Matematikai Gimnázium egykori igazgatója az oktatásban rejlő lehetőségek kapcsán kiemelte, hogy az osztályzatok egyáltalán nem tükrözik a diákok valós tudását Szerbiában – írja a 021.rs.

A koronavírus után még kifejezettebb lett ez a tendencia, tette hozzá.

„Az osztályzatok leértékelődése hosszú távú folyamat, ez alól hazánk sem kivétel. Más országokban is hasonló a helyzet” – mondta Ognjanović, aki korábban Szerbia legeredményesebb gimnáziumát vezette. Az említett intézmény diákjai számtalan díjat nyernek világszerte különféle versenyeken.

Szerinte nem más osztályozási rendszer, hanem nagyobb szigor kellene.

„Miloš Obrenović ideje óta ilyen az osztályozási rendszer, nem kell sietve változtatni. De egy kicsit nagyobb szigor nem ártana. Emlékezzünk vissza, régebben a kettes nem átmenő osztályzat volt, illetve sokkal több volt a pótvizsga és az osztályismétlés” – mondta Ognjanović.

Szerinte ki lehetne próbálni azt a gyakorlatot, amit már sok országban alkalmaznak, vagyis,  hogy évente egyszer vagy többször szervezzenek Szerbia minden iskolájában külső tesztelést, amely beszámítana az osztályzatba.

„Nemcsak az értékelés tisztességéhez járulna hozzá, és egységesítené a kritériumokat, és alapjaiban változtatná meg a tanár-diák viszonyt. Elismerem, hogy ez drága és bonyolult. De ha Angliában, Svédországban , Finnországban meg lehet szervezni, akkor itt is meg lehet csinálni” – zárta Ognjanović.