A 2025-ös év jó néhány változást hoz a fizetésekkel és a nyugdíjakkal kapcsolatosan. A közszférában dolgozók fizetése nyolc százalékkal emelkedik, a minimálbér pedig 17,3 százalékkal nő, emellett növekszik a fizetés adómentes része. Jó hír az oktatásban dolgozók számára, ugyanis a tanárok bére januárban tizenegy százalékkal nő, amit majd a februárban kézhez kapott fizetésükön éreznek meg.

Az új évben a minimálbér 13,7 százalékkal emelkedik, és a munkaórák ára 271 dinárról 308 dinárra nő adó és járulékok nélkül. A minimálbér összege a munkanapok számától függően havi 53 592 dinár (457 euró) lesz.

A bérek nem adóköteles részét a kötelező társadalombiztosítási járulékok módosítása révén 25 000 dinárról 28 423 dinárra emelték, ami a munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzésére irányul.

A legkisebb havi alapösszeg, amely után a kötelező társadalombiztosítási járulékokat számolják, 45 950 dinár lesz, míg a legnagyobb 656 425 dinár.

A nyugdíjak már 2024 végén emelkedtek. A decemberi nyugdíjak 10,9 százalékkal nőttek, és az új összegeket 2025 januárjában fizetik ki. A decemberi átlagnyugdíj mintegy 50 700 dinárra nőtt, s az állam vezetői azt ígérték, hogy január hetedikéig, vagyis az ortodox karácsonyig minden nyugdíjas megkapja az ellátmányát.