Ötnapos bojkottra szólította fel a polgárokat az Efektiva Fogyasztói Egyesület. Arra kérik a lakosságot, hogy február 10-től, hétfőtől február 14-ig, péntekig mellőzzék az öt legnagyobb kereskedelmi láncnál, vagyis a Maxi, Lidl, Idea, Univerexport, és Roda üzletekben való vásárlást. A múlt hét folyamán tartott egynapos bojkott 37 százalékos forgalomcsökkenést eredményezett – írja az N1.

Jovan Ristić, az Efektiva munkatársa elmondta, hogy az előző egynapos bojkott megmutatta, hogy az emberek képesek szolidaritást vállalva kiállni a közös ügyekért.

„Nem tapasztaltuk, hogy bárminek az ára is csökkent volna, ezért másodszor is bojkottot kezdeményezünk. Sajnos néhol áremelkedést is tapasztaltunk. Láttunk bizonyos kedvezményeket bizonyos láncoknál, de az nem megoldás, csupán szemfényvesztés” – mondta Ristić az N1-nek.

Az ötnapos bojkott előtt célszerű beszerezni az alapvető dolgokat.

„Ott vásároljanak, ahol van konkurencia, és emiatt kedvezőbbek az árak. Valahol muszáj bevásárolni, de csak a legalapvetőbb dolgokat vegyük meg” – mondta N1 beszélgetőtársa.

Hozzátette, hogy Horvátországban eredményes volt az élelmiszerláncok bojkottja, és hogy remélhetőleg Szerbiában is az lesz.

„Ha az ötnapos bojkott sem hoz eredményt, akkor egyenként hosszabb ideig fogjuk kerülni az egyes üzleteket, és közösen megpróbáljuk lefaragni a profitjukat” – zárta a fogyasztói egyesület munkatársa.