Kedden lezajlott a korábban belengetett telefonbeszélgetés Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A Kreml közölte utána, belemennek Trump javaslatába egy korlátozott tűzszünetről, tehát nem támadják 30 napig Ukrajna energetikai hálózatát, a vonatkozó parancsokat már ki is adták. Az ukránok a korábbi, amerikaiakkal való tárgyalásokon már beleegyeztek ebbe, bár ők szélesebb körű fegyvernyugvást szorgalmaztak. Az oroszok a háború 2022-es kezdete óta támadnak Ukrajna-szerte erőműveket, trafókat, egyéb energetikai létesítményeket, de az ukrán haderő is lövi a frontvonalak mögötti orosz olajfinomítókat.
A beszélgetés orosz leirata szerint Putyin azt is követelte, hogy az ukránok a tűzszünet alatt ne indíthassanak mozgósítást, illetve ne vonhassák össze a csapataikat a határon. Az orosz fél a harcok leállításának egyik feltételéül szabta a külföldi katonai segítség (mind hadianyag, mind hírszerzés) teljes leállítását. A Kreml konstruktívnak mutatkozott a Guardian szerint a tengeri tűzszünet tekintetében, és 175 fős fogolycserébe is belement, hozzátéve, hogy 23 súlyosan sérült ukrán katonát is átadhat.
A Fehér Ház közölte, az elnökök megállapodásra jutottak abban, hogy a békefolyamat első fázisa egy infrastruktúrát és energetikát célzó tűzszünet legyen, majd elkezdődhetnének a tárgyalások a fekete-tengeri fegyvernyugvásról. Mindezeket követhetné a teljes tűzszünet, és végül a béke.
A legbizarrabb részt a Guardian emelte ki, miszerint Putyin javasolta, hogy az észak-amerikai és az orosz hokiligák (az NHL és a KHL) játékosai néha csapjanak össze egy amerikai-orosz mérkőzésen – írja a telex.hu.
Trump már egy nappal korábban azt nyilatkozta, hogy a békeegyezmény „több elemében” megegyeztek előzetesen Putyinnal. Arról írt platformjára, a Truth Socialre, hogy bizonyos dolgokban már megállapodtak, de sok mindenen kell még dolgozni. Így fogalmazott, nem tudni, milyen adatok alapján: „Minden hét 2500 újabb katona halálát hozza mindkét oldalon, és ennek véget kell érnie MOST. Nagyon várom a hívást Putyin elnökkel.”
Hétfő esti üzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta Putyint, hogy direkt elnyújtja a háborút. „Ezt a javaslatot már régen megvalósíthatták volna” – mondta az államfő, aki szerint háborús időkben minden nap életeket jelent.
Eközben Ukrajna európai szövetségesei, Nagy-Britannia és Franciaország azt követelik Putyintól, bizonyítsa tettekkel, hogy békét akar. Emmanuel Macron francia elnök Zelenszkij bátorságát dicsérte, hogy belement a fegyverszünetbe. David Lammy brit külügyminiszter azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet akar, ám szerinte Putyin nem gondolja komolyan a fegyvernyugvást. Figyelmeztetett, országának és a többi szövetségesnek több, ki nem játszott kártya van még a kezükben, amivel komoly tárgyalásra kényszeríthetik Moszkvát.
Az orosz vezetés fő célja az, hogy a háborút szerintük kiváltó okokat is megszüntessék, tehát Ukrajna ne csatlakozhasson a NATO-hoz, és a katonai szövetség csökkentse jelenlétét a kelet-közép-európai régióban. Mindeközben a Trump-kormányzat folyamatosan teszi a kisebb-nagyobb gesztusokat a Kreml felé. Hétfőn derült ki, hogy az Egyesült Államok március végéig kilép abból a nemzetközi csoportból, amelyet az ukrajnai invázióért felelős vezetők, köztük pl. Vlagyimir Putyin elnök felelősségének kivizsgálására hoztak létre. Ez élesen szembenáll azzal, hogy Trump többször vádolta meg már Ukrajnát a háború okozásával.