A Belgrádi Egyetem rektora és több kara jogi lépéseket helyezett kilátásba az Informer TV ellen, miután az állami propagandacsatornaként működő médium heves és sértő támadásokat intézett az egyetemi vezetők és oktatók ellen. A Belgrádi Egyetem közleménye szerint az Informer TV célzott kampányt folytat a rektor, Vladan Đokić, valamint több dékán és professzor ellen.

A támadások a rektor április 18-án tett rendőrségi nyilatkozatát követően erősödtek fel, amikor is – a közlemény szerint – az Informer olyan információkat közölt, amelyek nem voltak nyilvánosak, és ebből kreált súlyos vádakat, mintha a rektor elhatárolódott volna a diákoktól, akik a demokratikus értékekért küzdenek. Az egyetem kiemelte, hogy a kampány alapját „szégyenteljes hazugságok, súlyos sértések és megalapozatlan vádak sorozata” képezte, amelyeknek a célja az akadémiai közösség erkölcsi integritásának megingatása és a tudás szerepének leértékelése a társadalomban – írja a balk.hu.

Az intézmény hangsúlyozta, hogy sem a rektor, sem a dékánok nem tartoznak politikai szervezetekhez, és visszautasítják azt az inszinuációt, hogy politikai szándék vezérelné tevékenységüket.

Az egyetem vezetése közölte: minden rendelkezésére álló jogi eszközt felhasznál, hogy megvédje az akadémiai közösség tagjait a gyűlöletbeszéd, a rágalmazás és a dezinformációk romboló hatásától.

Az Informer rendszeresen támadja mindazokat, akik ellentmondanak Aleksandar Vučić elnök politikájának, miközben kritikátlanul dicsőíti az államfőt. Vučić ugyanakkor folyamatosan védelmezi az Informert, valamint annak főszerkesztőjét, Dragan J. Vučićevićet, aki a szerb elnök „szurkolói szintjére” alacsonyítja le az újságírást.

A konfliktus nem csupán az akadémiai autonómiáról szól – hanem arról is, hogy milyen jövőt képzel el Szerbia: egy nyitott, tudásalapú társadalmat, vagy egy propagandával átitatott, megfélemlített közéletet. A kimenetel azonban aligha kétséges: az állam meg fogja védeni a szolgáit. Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök két évvel ezelőtt ugyanis kijelentette, hogy „rossz lenne az országnak”, ha az Informer tulajdonosa, Dragan J. Vučićević börtönbe vonulna, mert nem akarja kifizetni a becsületsértésért vele szemben akkor kirótt mintegy 1700 eurós bírságot.

Vučićević a bírság kirovását követően heteken keresztül telesírta a baráti televíziókat, hogy „verbális deliktum” miatt csukják le, de hangsúlyozta, hogy nem fogja tűrni a vele szembeni igazságtalanságot, inkább éhségsztrájkba kezd. Ezt követően a főszerkesztő élettársa befizette a bírságot, és ezzel „kiváltotta” Vučićevićet a börtönből. Az Informer szerint az asszony „saját kezdeményezésére”, vagyis önszántából fizette ki a bírságot a „férjével” való előzetes egyeztetés nélkül.

Vladan Đokić (Fotó: Dragan Mujan/Nova.rs)

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!