A boszniai Szerb Köztársaság 100 milliárd dollár értékű lítium- és egyéb ércek bányászatát ajánlotta Donald Trump figyelmébe. A Bosznia-Hercegovina keleti részén található lelőhelyek feltárásáról Dodik azt mondta, hogy az ökológiai szempontok a legfontosabbak, de arról is beszélt, hogy „magyarországi barátainkat nem fogjuk megkerülni, sőt, éppen ellenkezőleg, Magyarország ebben segíteni fog nekünk” – ezt nyilatkozta a Milorad Dodik, boszniai Szerb Köztársaság elnöke a Glas Srpskának adott interjújában.

Eddig a legkonkrétabban Radovan Višković, az RS miniszterelnöke beszélt a projektről.

„Az előttünk álló időszakban magyar partnereinkkel közösen képesek leszünk kiaknázni mindazokat a kincseket, amelyek Ozren, Lopare, Jezero, Mrkonjić Grad, Rudo, Čajniče és Zvornik környékén találhatók” – közölte.

Magyarország mindenesetre rendre nehezen érthető politikai gesztusokat tesz a boszniai szerbeknek, ezek közül a legkínosabb az volt, amikor tavaly május 23-án az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése a boszniai szerbek által a helyi bosnyákok ellen elkövetett 1995-ös srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjáról szavazott. A határozat értelmében a jövőben július 11-én lesz a nemzetközi emléknap, de Magyarország – egyedüli EU- és NATO-tagként – nem szavazta meg a határozatot.

Orbán Viktor szerint Dodik a térség stabilitásának záloga. Ez azért eléggé morbid állítás, ha ő maga közben állandóan a status quo felbomlásáról beszél, de talán ezt a furcsa magyar álláspontot valamilyen magyar gazdasági érdek, így a remélt lítiumprojekt legalább megmagyarázhatja – írja a telex.hu.

Milorad Dodik és Orbán Viktor (Fotó: banjalukain.com)

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!