Kiutasították Nikola Francetić, horvát állampolgárt Szerbiából, aki 2018 óta Belgrádban él és dolgozik, mert a rendőrség állítása szerint „veszélyt jelent az állambiztonságra”.
Az elmúlt hét évben a zágrábi menedzser, Nikola Francetić Belgrádban élt, ott dolgozott a NetTV Plus televíziós platform igazgatójaként, amely a United Group része, és nemrégiben lakást is vásárolt.
Tíz nappal ezelőttig itt élt, amikor a szerb Belügyminisztérium határozata szerint el kellett hagynia az országot, mivel „biztonsági kockázatot jelent” – írja a zágrábi Jutarnji list.
„Hét évig éltem Belgrádban, dolgoztam, barátokat szereztem, soha nem volt semmilyen problémám. Aztán kaptam egy hívást a rendőrségtől, a bevándorlási hivataltól” – mondta Francetić.
Francetić egyike annak a legalább 16 horvát állampolgárnak, akiket az elmúlt néhány hónapban hasonló homályos indokkal utasítottak ki Szerbiából: hogy biztonsági kockázatot jelentenek a Szerb Köztársaság számára.
A legutóbbi hasonló eset a horvát állampolgárságú Arien Stojanović Ivkovićé volt, aki 12 éven át élt és dolgozott orvosként Belgrádban, Szerbiában alapított családot, majd hét napot kapott az ország elhagyására, és egy évre megtiltották számára a belépést, mert a közösségi médiában bírálta Aleksandar Vučić szerb elnököt, valamint támogatta a diáktüntetéseket – írja a Jutarnji list.
Stojanović Ivković esetéhez hasonlóan Francetićet is felhívták a rendőrségtől, hogy menjen be a bevándorlási osztályra, mivel rendezni kell valamit a tartózkodási engedélyével kapcsolatban.
Először azt hitte, csupán adminisztratív apróságról van szó, de a helyzet gyorsan feszültté vált – meséli Francetić.
„Bementem a rendőrségre, ahol a külföldiek tartózkodási engedélyeit intézik, sok orosz volt ott, és én. Az egyik tiszt szólt nekem, elvitt egy irodába, ahol hatan voltak, odahúzták nekem a széket a falhoz, és azt mondták, adjam oda az útlevelem és a tartózkodási engedélyem. Semmit sem értettem” – mondta.
Ekkor az egyik tiszt közölte vele: „Nikola, a tartózkodási engedélyét megszüntetjük, hét napon belül el kell hagynia az országot, tizenöt napon belül fellebbezhet.”
A Szerb Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) úgy ítélte meg, hogy Francetić biztonsági kockázatot jelent az állam számára.
„Megkérdeztem tőlük, miért történik ez, hiszen tudom, hogy az engedélyem még két és fél évig érvényes. Azt válaszolták, hogy nem mondhatnak többet. Aztán alá kellett írnom, hogy átvettem a határozatot, és ettől a pillanattól kezdve elindult a hét napos határidő az ország elhagyására” – meséli Francetić.
Azt is megjegyzi, hogy nem aktív a közösségi médiában, nem politizál, bár magánemberként szimpatizál a diáktüntetésekkel, de ezt soha nem tette nyilvánossá, és nem is vett részt bennük.
Francetić fizikusmérnök, Horvátországban média területen dolgozott menedzseri pozíciókban, majd 2018-ban a NetTV Plus cég igazgatója lett, amely a Dragan Šolak tulajdonában lévő United Group része.
Šolak idén februárban eladta vállalkozása egy részét, beleértve a NetTV Plus-t is a részben állami tulajdonú Szerb Telekomnak, így Francetić cége a Telekom tulajdonába került.
„A fő kérdés, hogy pontosan hogyan jelentek én biztonsági kockázatot – ezt nem értem. Nem vagyok érdekes személy, nem politizálok, a munkám és a magánéletem problémái olyanok, mint bárki másé. A kiutasításom mögött politika áll, másnak nincs értelme. Paradox módon az egész megtakarításomat, amit Horvátországban kerestem, arra költöttem, hogy lakást vegyek Belgrádban. Hihetetlen számomra, hogy legalább egy évig nem léphetek be abba a lakásba, amit megvettem” – zárja gondolatait Francetić a Jutarnji list által közölt cikkben.
___________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!