A szerb kormány elfogadta az energetikailag veszélyeztetett állampolgárokra vonatkozó új, módosított szabályzatot, amelynek révén az állam segíti a lakosokat a villany- és gázszámlák csökkentésében, jelentette be Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter a Pink Televízióban.
A villany- és gázszámla csökkentésére a leginkább szociálisan rászorulók, a gyermekgondozási támogatásban részesülők, valamint a társadalom más csoportjai is jogosultak, és hogy az új, módosított szabályzatot az életszínvonal növekedéséhez és a fogyasztói kosár értékéhez igazították.
Kiemelte, hogy például az új szabályzat szerint egy háromtagú család, amelynek jövedelme kevesebb, mint 54 ezer dinár, jogosult lehet a villany- és gázszámla csökkentésére, és hogy ez a határérték emelkedett a korábbi időszakhoz képest.
Hangsúlyozta, hogy az energetikai rendszerünk számára jó hír, hogy az Egyesült Államok két hónappal – június 27-éig – elhalasztotta a NIS elleni szankciók alkalmazását.
„Hosszú ideig dolgoztunk azon, hogy az új amerikai adminisztrációnak elmagyarázzuk a helyzetet és megpróbáljuk elérni, hogy lekerüljünk a szankciós listáról” – emelte ki Đedović Handanović.
Hozzátette, hogy az amerikai partnerek felé jelezték: ezek az intézkedések a szerbiai lakosokat és energetikai rendszerünket sújtanák, miközben az orosz energetikai rendszert nem érintenék.
„Megértésre találtunk, így a szankciók alkalmazását június 27-éig elhalasztották, a NIS pedig speciális engedélyt kapott arra, hogy folytathassa működését és tevékenységét” – mondta Đedović Handanović.
Hozzátette, Szerbia számára az energiahordozók biztonságos ellátása szempontjából, különösen jelentős most, hogy megkezdődött a mezőgazdasági szezon.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!