Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Oroszországnak át kell vennie az ellenőrzést Ukrajna azon négy régiója felett, amelyeket nem tart teljesen megszállva, írja a Bloomberg három, az ügyre rálátó moszkvai forrásra hivatkozva. Ez nagyon rossz hír Donald Trump béke irányába tett erőfeszítései szempontjából, ráadásul a Fehér Házban is már egyre nagyobb a frusztráció amiatt, hogy nem haladnak a tárgyalások.

Trump megbízottja, Steve Witkoff pénteken a Kremlben tartott hosszas tárgyalás során próbálta meggyőzni Putyint arról, hogy egyezzen bele egy olyan tűzszünetbe, ami a jelenlegi frontvonalak mentén leállítja a háborút. Az orosz vezető azonban makacsul fenntartotta korábbi álláspontját a területi kérdésekben. Így ezen a ponton már csak Trump és Putyin közvetlen találkozója tudná előremozdítani a helyzetet.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem reagált a lap megkeresésére, ahogy az Egyesült Államok részéről sem kívánták kommentálni az értesüléseket.

Putyin még 2022-ben, néhány hónappal a háború kitörése után népszavazást tartott az általa megszállt területeken, ami után Ukrajna négy régióját, Donyecket, Luhanszkot, Zaporizzsját és Herszont Oroszország „örök” részévé nyilvánította. A területeket bár soha nem sikerült teljesen elfoglalnia, az orosz alkotmányba emelte – írja a 444.hu.

Fotó: AP/Alexander Zemlianichenko, Pool

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

 

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!