Szeretné, ha láthatna bármilyen választást, mert ezek a választások nem lesznek olyanok, mint a korábbiak, véli Branko Čečen újságíró, aki az N1 Novi dan című műsorában volt vendég.
Elmondása szerint „Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić minden menetrend és terv nélkül utazott Amerikába”.
„És nem magyarázták el nekünk, miért ment oda. Jó egészséget kívánok neki, de úgy gondolom, hogy teljes kudarcot vallott. Rudy Giulianival beszélgetni – aki elítélt bűnöző – ha ez az egyetlen eredménye annak a látogatásnak, vagy Rod Blagojevićtyal találkozni – aki szintén elítélt bűnöző –, ha ez az egyetlen sikere az amerikai látogatásának, az azt mutatja, hogy senkinek nincs komoly oka beszélni vele” – mondta.
Kiemelte, hogy két dolgot kell különválasztani – „az egyik a Trump alatti amerikai adminisztráció káosza, a másik pedig Szerbia hírneve”.
„Nagyon érdekes lesz, ahogyan nem tervezetten Amerikába ment, keresve bárki támogatását és annak lehetőségét, hogy visszaépítse magát jelentős államférfivé. Azt mondta, hogy az EU rögeszmésen foglalkozik azzal, hogy elmegy-e Moszkvába május 9-én, miközben nem figyel India és Pakisztán kapcsolataira… Egy olyan országként, amely EU-tagjelölt, reformokra kötelezte el magát, és amely külkereskedelmének több mint 70 százalékát az EU-val bonyolítja, számunkra elég fontos, mit gondol az EU. Erre ő azt mondja, hogy az Európai Bizottság megszállottja annak, hogy ő elmegy-e Moszkvába vagy sem” – mondta Čečen.
Úgy véli, Vučić „nagy valószínűséggel el fog menni Moszkvába”.
„Nagyon fontos lenne neki, hogy elmenjen Moszkvába. Jelenleg számára a legfontosabb az, hogy hatalmon maradjon, mert sem Moszkvának, sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak nem fontos, ha nem ő a főnök. Ezzel hipnotizál egy bizonyos rétegű közönséget, amely az ő hatalmának alapját képezi. Ha őket elveszíti, mindent elveszít, és akkor még a manipulált választásokon sem tud győzni” – véli Čečen.
Szerinte logikus lenne, hogy az aktivizálódott, felébredt polgárok, akik megértették a részvételük fontosságát a választási folyamatokban, tömegesen lépjenek fel szavazatszámlálóként, ellenőrizzék a választási névjegyzékeket, és aktívan beavatkozzanak a folyamatba.
“Számára világos, hogy ha kialakul egy, kettő vagy három lista, mögöttük a diákmozgalommal és a polgárokkal, még csalással is nehezen tudna győzni. Ezért inkább egyszerűen átalakította a kormányt” – mondta.
Véleménye szerint az „online oktatás nem fogja megszüntetni a blokádokat”, és hogy „a hatalom nehezen fogja meghozni a döntést, hogy erőszakkal távolítsa el a diákokat az egyetemekről”.
„Többek között azért, mert nagyon sok polgár érdekelt abban, hogy ezt megakadályozza. Minden alkalommal, amikor ilyesmit próbáltak, a reakció csak súlyosbította a hatalom problémáit” – tette hozzá.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!