Lezárják Németország szárazföldi határait, minden menekült számára megtiltják a belépést, akkor is, ha menedékjogot kérnek –  rendelte el Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter.

Előzőleg – derül ki a Bild cikkéből – a tárcavezető szóbeli utasítást adott a a határellenőrzés megerősítésére és az illegális határátlépők elutasítására.  A Bild úgy tudja, készenlétben állnak a csaknem 4000 kilométer hosszú külső határ mentén lévő bevetési helyeken.

Alexander Dobrindt egyúttal visszavonta Thomas de Maizière korábbi belügyminiszter 2015-ös határozatát, amely úgy szólt, hogy azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak, akik nem rendelkeznek tartózkodásukat igazoló dokumentumokkal, és menedékjog iránti kérelmet nyújtanak be, engedélyezni kell a belépést az országba.

Friedrich Merz német kancellár korábban ígéretet tett arra, hogy az új kormány már az első napjától kezdve szigorúbb határellenőrzést fog folytatni, és az új menedékkérőket el fogja utasítani – írja a nepszava.hu.

Migránsok és menekültek állnak sorban a központi regisztrációs hivatalban Berlinben, 2016. januárjában (Fotó: AP/Markus Schreiber)

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!