Miután a rendőrségen kihallgatták, szabadon engedték Gavrilo Andrić fotóriportert, akit pénteken reggel az újvidéki bíróság épületének blokádja során vettek őrizetbe.
A Mašina portálnak nyilatkozva elmondta, a rendőrökkel való dulakodást követően vették őrizetbe, de hangsúlyozta, semmivel sem tanúsított agresszívebb magatartást, mint bármelyik másik polgár a helyszínen.
Dulakodás a csendőrséggel: Egy professzor megsérült, egy riportert őrizetbe vettek a bíróságnál
„Egy rabszállítóban kötöttem ki, előtte dulakodás volt a korlátnál, ott rettentő kellemetlen volt, odaszorítottak minket a korláthoz. Azt kértem, hogy menjenek tőlem távolabb, és ezután a rendőrségen kötöttem ki. Nyilvánvalóan valaki ideges lett, vagy ilyesmi” – mondta a fotós.
Hozzátette, polgárként állították elő a rendőrségen, ahol minden „normálisan és tapintatosan” zajlott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mint mondja, a rendőrségen vallomást tett, és semmi sem utal arra, hogy ellene bármilyen eljárást kezdeményeznének. Viccesen hozzátette, hogy „csak a reggeliről maradt le”.
Dulakodás az újvidéki bíróságnál (Fotó: N1/Nova)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!