Vannak, akik pontosan tudják, hogy a sportolás mennyire jót tesz – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Mások pedig úgy gondolják, hogy nem éri meg hajnalonként felkelni, esőben, hidegben is futni.
Tény, hogy a futók valahogyan másképp állnak az élethez: értékelni tudják a legapróbb teljesítményeket is az élet minden területén. Cikkünkben megvizsgáljuk, lelkileg mit adhat még a futás.
Elkezdeni nehéz
A legtöbb ember azért nem fut, mert nehéz elkezdenie a dolgot. Kell ugyanis egy jó futócipő, megfelelő öltözet, némi szabadidő, és persze motiváció is az egészhez. Ám a ruhák és a lábbeli költségesek lehetnek – vannak, akik ezt hozzák fel első kifogásként.
Jó tudni azonban, hogy a Cipőteszt oldalán remek futócipő-kereső lehetőség is működik, ahol többek között azt is be lehet állítani, mennyi összeget szánunk a lábbelire. Azt se felejtsük el, hogy ha nem a megfelelő típusú cipőben állunk neki az edzéseknek, hamar lesérülhetünk, és lehet, hogy az orvosra meg a gyógyszerekre még több pénzt fogunk költeni.
Amikor megvan az elhatározás, akkor jön a többi dolog is: ha akarunk, tudunk majd időt és pénzt is teremteni a futáshoz. Sokan reggel, dolgozás előtt indulnak el a közelbe kocogni kicsit, mások épp a napi stresszt vezetik le azzal, hogy a munka után veszik fel a futócipőt, hogy pár kilométert lefussanak.
A kezdeti sikerek
A kezdeti sikerek adnak majd további erőt. Nem kell azonnal nagy célokat kitűzni – sőt! Kezdőknél nagy hiba, hogy azonnal 5-10-20 km-t is le akarnak futni, ráadásul úgy, hogy nem is melegítenek be kellően. Ezek is sérüléshez vezethetnek.
Érdemes fejben is felkészülni a megmérettetésre, és akár már az első körök előtt olvasgatni a témában. Jó alap lehet ehhez a Cipőteszt oldal blogja, ahol számos érdekes cikk található. A futócipők értékelése mellett sok hasznos tanácsot is kapunk az edzésekkel kapcsolatban.
Lényeges, hogy minden kis sikert ünnepeljünk meg, és ha lehet, folyamatosan vezessünk naplót a teljesítményünkről. Utólag érdekes lesz majd visszaolvasni, mennyire félénken kezdtük el teljesíteni a távokat, és hova jutottunk!
A futás egészséges, de a léleknek különösen jót tesz: büszkeséggel tölthet el, növelheti az önbizalmat, erősíti a kitartást. Teljesen más emberré válhatunk általa!
A depresszió ellen is véd
Minden sportolás alkalmas arra, hogy egy kicsit jobb kedvre derüljünk, de a futás különösen hasznos. Amíg csendben rójuk a kilométereket, van időnk gondolkozni az élet nagy kérdésein is. Sok futó számol be róla, hogy az edzés közben kapja meg a válaszokat, szinte egy csapásra bevillan, mi lehet a legjobb megoldás az adott problémájára.
Már 20 perc futástól dopamin szabadul fel az agyban, amelyet boldogsághormonként is ismerhetünk. Ennek hatására érezhetjük azt, hogy elégedettek vagyunk. A világot kevésbé fogjuk sötéten látni.
Mindenképpen érdemes tehát nekikezdeni a rendszeres futásnak – de csak kis lépésekben haladjunk. Jó ötlet még előkészíteni este a futócipőt és az öltözetet, hogy reggel csak gondolkodás nélkül bele kelljen bújni. A kezdet lesz csupán nehéz, a többi jön majd magától!