Szombaton délután nem sokkal három óra után Szabadkán a Đure Đakovića utcában – a Jadran épület közelében – kigyulladt egy Mercedes A-osztályú személygépkocsi, írja a subotica.com.

Nem hivatalos értesülések szerint az autóban egy édesanya és két kislánya tartózkodott, akik időben észrevették, hogy füst száll fel a motorháztetőből, és elhagyták a járművet. Szerencsére senki sem sérült meg.

Röviddel ezután a füst felerősödött, megjelentek a szikrák, majd a lángok is felcsaptak és égni kezdett a jármű.

A Mercedes az úton áll, közvetlenül más, sorban parkoló autók mellett, ezért a tűz gyorsan átterjedt további három autóra is. A Mercedes teljesen kiégett, a mellette levő Volkswagen Golf 4-es súlyos károkat szenvedett, míg a másik két autóban a kár kisebb mértékű, de szintén jelentős.

A tűzoltók 15:15-kor kapták a riasztást a tűzesetről, és két tűzoltóautóval néhány percen belül a helyszínre érkeztek, ahol hatékonyan lokalizálták a tüzet, és megakadályozták, hogy az átterjedjen a környező épületekre.

Kiégett autók Szabadka központjában (Fotó: subotica.com)

______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!