Az Egyetemisták 2.0 név alatt futó, vagyis a hatalom által támogatott tanulni vágyó egyetemistákkal találkozott Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter a belgrádi Pionír parkban, és arra kérte őket, hogy álljanak el a bejelentett éhségsztrájktól.
„Az Oktatási Minisztérium alapvető célja, hogy a diákok visszatérjenek az iskolapadokba, az egyetemisták az előadótermekbe, a tanárok pedig az osztálytermekbe és a tanszékekre. Közeledünk ehhez a célhoz. Mivel már közel vagyunk, arra kérlek benneteket, hogy mondjatok le arról, hogy az oktatás újraindításáig éhségsztrájkot folytassatok” – áll a miniszter közleményében, amelyet a minisztérium honlapján tettek közzé. Dejan Vuk Stanković szerint az oktatás már néhány karon megkezdődött, és valószínűleg hamarosan mindenhol újraindul.
„Ez annak a jele, hogy Szerbiában az oktatási rendszer megújul, és a teljes helyreállás felé halad. Ez minden állam felelőssége, és minden pedagógus célja kellene, hogy legyen – függetlenül attól, hogy általános, közép- vagy felsőoktatásról van szó” – mondta Stanković, aki hangsúlyozta, hogy „megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy ez az egyetemi év ne vesszen el”.
„Felébresztettétek ezt a társadalmat, itt az idő, hogy integrálódjatok az akadémiai közösségbe” – fogalmazott.
A miniszter kijelentette, hogy az Oktatási Minisztérium prioritása az oktatás helyreállítása és a hallgatók visszatérése az egyetemekre. Hozzátette: az oktatás nem politikai kérdés, és reméli, hogy az, ami az elmúlt hat hónapban Szerbiában történt, soha többé nem ismétlődik meg.
______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!