Jovan Ikić, aki a lakosok elmondása szerint megpróbálta megakadályozni egy incidens elfajulását a Beogradski sindikat együttes futaki koncertjén, ahol egy férficsoport festékkel dobálta a közönséget, egyezség alapján egy év házi őrizetet szabtak ki, elektronikus megfigyeléssel. Eljárhat dolgozni, de 100.000 dináros pénzbüntetést is fizetnie kell.
„Az ügyészség javasolta a megállapodás megkötését. A megállapodás javaslata a következő: egy év házi őrizet elektronikus felügyelet mellett. A megállapodás kidolgozása folyamatban van, ezt követően a bíróság jóváhagyja, és szabadon engedik. Ezután döntenek arról, mikor helyezik rá az elektronikus nyomkövetőt, és mikor kezdődik az intézkedés végrehajtása” – nyilatkozta az N1-nek Ikić ügyvédje, Marko Zarić.
Hozzátette, hogy a másik lehetőség az lett volna, hogy folytatják az eljárást Ikić ellen.
„Akkor a vizsgálati fogságról kellett volna dönteni. Jovan döntése az volt, hogy elfogadja a megállapodást, hogy ne vállalja annak kockázatát, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön, és ne töltsön feleslegesen időt fogságban – tekintettel arra, hogy ő nem abból a közegből származik, és az ilyen tapasztalatok hosszú távú következményekkel járhatnak, ami senkinek sem áll érdekében” – mondta Zarić.
Korábban Ikić letartóztatása miatt több száz polgár gyűlt össze a polgári gyűlések felhívására az ügyészségi és bírósági épületek előtt Újvidéken.
A jelentések szerint Ikić fizikailag szembeszállt azokkal a támadókkal Futakon, akik szombaton a Beogradski sindikat koncertjén festékkel dobálták meg az együttes tagjait és a jelenlévőket.
Feđa Dimović, a Beogradski sindikat tagja bejelentette, hogy a zenekar büntetőfeljelentést tesz azok ellen a férfiak ellen, akik zöld festékkel dobálták meg őt és más állampolgárokat.
„Büntetőfeljelentést teszünk Nemanja Andrić ellen, aki egy aszfaltfestékes zacskóval fejbe dobott egy nőt, valamint négy-öt huligán ellen, akiket tudomásunk szerint a rezsim küldött, hogy káoszt okozzanak a koncerten. Ők dobáltak bennünket, miközben a színpadon voltunk, festékkel spriccelték le az első sorban álló gyerekeket és más polgárokat. A feljelentés a közterületen tanúsított garázda magatartás bűncselekménye miatt történik” – mondta Feđa Dimović az N1-nek.
Hozzátette, hogy tudomásuk szerint a támadókat azonnal szabadon engedték letartóztatásuk után, és csak szabálysértési feljelentést kaptak.
„Ez természetesen értelmetlen. Egyértelmű volt, hogy az volt a feladatuk, hogy zavart keltsenek a koncertünkön” – hangsúlyozta Dimović az N1-nek.
Az a felvétel, amelyen látható, amint Jovan Ikić két ütést mér egy testes, kopasz, fekete ruhás férfi fejére, aki ezt követően a földre esik, lába a levegőbe lendül – futótűzként terjedt a közösségi médiában.
Az egyik provokátort előállították. Hogy mi történt vele, és kiszabtak-e számára előzetes letartóztatást, nem ismert. Ami viszont ismert: a rendőrt, aki előállította a fiatalt, felfüggesztették emiatt.
Az ítélet sokakat meglepett, hisz példátlan, hogy valakit két ütés miatt házi őrizetre ítélnek. A közösségi média felhasználói rögtön emlékeztettek arra, hogy hasonló büntetést kapott egy gazdag, a hatalomhoz közel álló médiamágnás fia is, aki gyalogosátkelőhelyen, gyorshajtás közben elütött egy lányt, majd elmenekült a helyszínről.
Jovan, aki többszörös bajnok harcművészetekben, hamar támogatást kapott a közösségi oldalakon.
„Ez a fiatalember megérdemli a környékbeli polgárok védelmét, mert megmutatta a hatalom pribékjeinek, hogy nem zsarnokoskodhatnak tovább a rendes embereken” – áll egy bejegyzésben.
Sok bejegyzésben a felhasználók hősként emlegették őt.
Lakossági fórum a polgári elfogásról
A „Polgári elfogás – hogyan kell eljárni incidens esetén” című fórumot csütörtökön, június 5-én tartják Futakon, a sportcsarnokban. A rendezvényt a helyi Polgári Gyűlés szervezi.
A fórumon felszólal: Jasmina Paunović, a Felsőbb Ügyészség nyugalmazott ügyésze; Biljana Stojković, a Belgrádi Egyetem professzora és aktivista; Božo Prelević ügyvéd; Savo Đurđić, a Fellebbviteli Bíróság nyugalmazott bírája; valamint Siniša Janković, a Belügyminisztérium volt nyomozója.
Felfüggesztették a rendőrt, aki előállította a Beogradski sindikat zenekarra támadó férfit
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!