Nehéz szavakba önteni, mennyit jelent számunkra az a rengeteg szeretet, amit Tamara története kapott az elmúlt hetekben. Az együttérzésetek, a megosztásaitok, az adományaitok – minden egyes gesztus – reményt hozott oda, ahol hónapokkal ezelőtt még csak a félelem volt – olvasható a Vajdasági jótékonysági licit csoportban található bejegyzésben, amelyből kiderül, hogy a zentai Zaj Tamarának, aki agydaganattal szenved, a személyre szabott vakcina költsége összeállt, kedden már 100 százalékos az állás a Budi Human oldalán, vagyis ez az első, de nagyon fontos lépés ahhoz, hogy Tamara tovább harcolhasson, sikeresen megvalósult.

Karnyújtásnyira az agydaganat kezelésére meghatározott jótékonysági összeg

A Vajdasági jótékonysági licit csoportban így véget ért a gyűjtés Tamara számára, akinek a kezelése Litvániában zajlik, ahova az elkövetkező hónapokban többször is vissza kell utaznia. Az utazások, szállások, kísérők, vizsgálatok, kiegészítő terápiák – ezek mind újabb terhet jelentenek a család számára. A már előre meghirdetett jótékonysági események megvalósulnak, de az ezekből beérkező támogatásokat mostantól Tamara családjának is lehet közvetlenül utalni. Ha valaki segítene, vagy részt venne egy eseményen, attól azt kérik, hogy az Együtt Tamaráért facebook csoportban jelentkezzen.

Együtt Tamaráért: 25 ezer eurós támogatás is érkezett!

A mindössze 35 éves, zentai Zaj Tamaránál a betegség 2024 májusában jelentkezett, intenzív homloktáji fejfájással, a bal arcfél és testfél zsibbadásával, hányással és vérnyomáseséssel. A vizsgálatok rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg nála (C71 Neoplasma malignum cerebri), olvasható a Vajdasági jótékonysági licit nevű Facebook csoportban.