Fegyelmi eljárás indult Predrag Obradović, kragujevaci rendőr ellen, amiért civilként részt vett egy polgári tiltakozáson és élő adásban nyilatkozott az N1 Televíziónak.

A hírt a kosjerići egyetemi hallgatók osztották meg a közösségi médiában.

A gyűlést június 2-án szervezték meg Kragujevacon, Obradović pedig két nappal később kapta meg a fegyelmi eljárásról szóló értesítést.

Az eljárás súlyos szolgálati kötelességszegés miatt indult, konkrétan azért, mert „önkényesen lépett fel a médiában, ami a Belügyminisztérium számára hátrányos következményekkel járhat vagy járhatott volna”.

A Danas napilap szerint azonban Obradović a nyilatkozatában semmilyen módon nem utalt arra, hogy rendőr, és nem is említette a Belügyminisztériumot. Akkor így fogalmazott:

„Úgy gondoljuk, hogy a helyi közösségek képezik az egész hatalmi rendszer alapját. Vissza akarjuk adni a hatalmat a népnek, mert a hatalomnak nekünk kell szolgálnia, nem pedig fordítva – ahogyan az normális országokban is van. Már elértünk néhány változást, és szeretnénk megszerveződni, hogy amikor kiírják a választásokat, mint elégedetlen polgárok csoportja, visszavegyük a helyi közösségeket” – mondta Obradović az N1-nek.

A vitatott póló és a tüntetésen való jelenlét

A fegyelmi eljárás másik indoka az, hogy Obradović olyan „magatartást tanúsított, amely árt a minisztérium hírnevének”. A Danas birtokába jutott iratok szerint a tiltakozáson egy olívazöld pólót viselt, amelyen az ő arcképe és más tiltakozóké is szerepelt, valamint a Pumpaj felirat is ott volt. Ezt a pólót Obradović ajándékba kapta az iskolája végzős diákjaitól, mivel nagyon kedvelték őt, és így akarták kifejezni hálájukat.

A pólón két fénykép szerepel: az egyik Obradovićot mutatja civilben a végzősökkel, a másik pedig a diákokat egy kiránduláson, „Prežo, mi szeretünk” feliratú transzparenssel. A két kép között látható a „Pumpaj” felirat.

Az irat szerint Obradović a tiltakozáson kifliket és vizet osztogatott a résztvevőknek, valamint a menet élén haladt, miközben egy transzparenst vitt, amelyen ez állt: „Hamarosan eljön a te véged is – üzenik neked: Bubanj, Centar és 1. maj”.

Ugyanakkor a tiltakozásról készült fotókon nem Obradović viseli ezt a transzparenst, hanem két másik férfi, míg ő mellettük áll, a „Pumpaj” feliratú molinó mögött.

A szakszervezet szerint a vádak hamisak

A Sloga rendőrszakszervezet, amelynek Obradović is tagja, nyilvánosan elítélte a kragujevaci rendőrkapitányság és a helyi parancsnok lépését, aki kezdeményezte a fegyelmi eljárást.

Dragan Žebeljan, a szakszervezet alelnöke a Danas-nak elmondta, hogy az eljárás súlyosan sérti minden szerbiai állampolgár – így a rendőrök – véleménynyilvánítási, gyülekezési és gondolatszabadságát, amit az alkotmány és nemzetközi egyezmények is garantálnak.

„Predrag Obradović nem beszélt a munkájáról, nem viselt egyenruhát, és nem említette a Belügyminisztériumot. Nem használt sértő kifejezéseket, nem mutatott illetlen szimbólumokat vagy transzparenseket. Egyetlen ’bűne’, hogy az első sorban állt, és elmondta az igazságot: a hatalomnak a népet kell szolgálnia, nem fordítva” – mondta Žebeljan.

Hozzátette, hogy a fegyelmi irat valótlan állításokat tartalmaz.

„Valójában nem vitt transzparenst, a póló sem volt politikai jellegű. A ’Prežo, mi szeretünk’ feliratú pólót iskolai rendőrként kapta az őt tisztelő és szerető végzősöktől, amire ő büszke is.”

Žebeljan szerint az ügy azt mutatja, hogy a Belügyminisztériumon belül megpróbálnak minden polgári véleményt elhallgattatni, és boszorkányüldözés zajlik azokkal szemben, akik önállóan gondolkodnak. Hangsúlyozta: egyre nyilvánvalóbb a politikai befolyás a rendőrség vezetői felett, és ez az eset az egyik legsúlyosabb példája ennek a negatív tendenciának.

„Az Emberi Jogok Európai Bírósága többször kimondta, hogy a rendvédelmi dolgozók is részt vehetnek a társadalmi és politikai életben, amennyiben ezzel nem sértik a szolgálatot vagy a közérdeket. Ebben az esetben nem a közérdek sérült, hanem a hatalmon lévők önkénye és politikai érzékenysége” – mondta Žebeljan.

A Sloga szakszervezet az eljárás azonnali megszüntetését követeli, mivel szerintük nem a rendőrség tekintélyének védelméről, hanem félelemkeltésről van szó: hogy „a rendőrök ne merjenek polgárok lenni”.

„A válaszunk erre a világos üzenetre: a rendőrök is polgárok, nekik is joguk van gondolkodni, beszélni és részt venni közösségük életében” – hangsúlyozta Žebeljan.

Predrag Obradović egyébként rendőrcsaládból származik, és már 28 éve szolgál a rendőrségnél. A kragujevaci rendőrségen soha nem büntették meg, makulátlan karrierrel rendelkezik. Jelenleg iskolai rendőrként dolgozik egy középiskolában, ahol a diákok nagyon szeretik, amit a tanév végén adott ajándékkal is kifejeztek.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!