A közmédiáról szóló törvény módosításainak elfogadásával, amelyek a szerb parlament napirendjén szerepelnek, veszélybe kerül a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) működése, figyelmeztet Darko Šper, a Függetlenség Szakszervezet Kultúra, Művészet és Média ágazati elnöke.

Felhívta a nyilvánosságot, hogy gyakoroljon nyomást a parlamenti képviselőkre, mind a hatalmi, mind az ellenzéki oldalról, hogy utasítsák el ezeket a törvénymódosításokat, és akadályozzák meg az RTV műsorainak leépítését.

„A törvénymódosítások szerint 2025. január 1-jétől megszűnne a tartományi közmédium állami költségvetésből történő társfinanszírozása, ami jelenleg évi 900 millió dinárt jelent – ez havonta 75 millió dinárnak felel meg” – közölte Šper.

Rámutatott, hogy ez veszélyeztetné az RTV rendes működését és műsorkészítését, és hozzátette, hogy emiatt már bejelentették az adásminőség rovására történő szorításokat a tartományi közszolgálati műsorokban.

„Az RTV vezérigazgatója, Goran Karadžić már felszólította a programegységek főszerkesztőit, hogy mondjanak le összesen 100 alkalmazottról, főként megbízási szerződéssel dolgozó munkatársakról, akik közvetlenül részt vesznek a műsorkészítésben” – mondta Šper.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!