A belgrádi Borča városrészben lévő egyik általános iskola 13 éves tanulója a társai előtt kijelentette, hogy teljes mértékig egyetért a Ribnikarban tömeggyilkosságot elkövető fiú tettével, hiszen a társai nem fogadták be őt, írja a Blic.
A történtekről értesítették a rendőrséget, a szociális központot és a belgrádi felsőügyészséget.
Az iskolában fenyegetőző fiú állítólag aznap fejezte be a hatodik osztályt. Nem hivatalos értesülések szerint a következő iskolaévtől vele fokozott nevelői munkával foglalkoznak majd.
Kevesebb mint egy héttel ezelőtt egy újbelgrádi általános iskola hetedik osztályos tanulója is hasonló fenyegetést fogalmazott meg, közölte, hogy pisztolya van, és azzal megöli a tanárokat.
A vračari Vladimir Ribnikar Általános Iskola előtt virágokat helyeztek el a polgárok a meggyilkolt diákok emlékére (Fotó: Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!