A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Szakközépiskola három tanára: Vesna Vrekić, Mirjana Mihajlov és Slavica Filipović támogatására pénteken tüntetést szervez az Egyesült Szerbiai Tanügy, a Szabadítsuk fel Szenttamást polgári csoport és a fiatalok által létrehozott Szenttamás ébred nevű csoport. A három pedagógus azért kapott felmondást, mert az egyetemisták támogatásának a jeléül felfüggesztették a tanítást.
„Mutassuk meg nekik, hogy nincsenek egyedül ebben a nehéz pillanatban, amikor az oktatásügy nagy válaszút elé került. Biztosak vagyunk abban, hogy az igazság győzni fog, és hogy mindazok, akik szégyenletes módon szolgálták ezt a végéhez közeledő rendszert, meg fogják kapni a büntetésüket az elkövetett gazságaikért” – írták közleményükben a szervezők.
A tüntetés 17 órakor kezdődik, amikor kezdetét veszi az iskolaszék ülése, amelynek napirendjén a felmondásról szóló végzés szerepel.
A szenttamási tanárok felmondást kaptak, az igazgató egy szendvicset