Három hónappal március 15-i belgrádi nagygyűlés után az Earshot nemzetközi szervezet, amely korábban hangalapú fegyverek használatának dokumentálásával foglalkozott, közzétett egy anyagot, amelyben több mint 3000 szemtanú vallomásának alapján rekonstruálta, hogy mi is történt pontosan azon a napon Belgrád központjában, amikor néhány pillanat alatt valamilyen ismeretlen erő hatására gyakorlatilag szétvált az egybegyűlt tömeg.

Az N1 számára Lawrence Abu Hamdan, az Earshot alapítója és vezető kutatója vázolta fel, mi történt aznap, hangsúlyozva: a rekonstruált hang nem a valós hanghatást mutatja be, amely azon a március 15-i estén felhangzott, hanem annak a több ezer embernek a kollektív tapasztalását vette alapul, akik igyekeztek minél pontosabban körülírni a tapasztalt hanghatást. Hamdan egyértelműen leszögezte: azon az estén a támadás a békés polgárok ellen irányult, miközben másodlagos kérdés, hogy egészen pontosan milyen típusú fegyverről van szó.

„A hang, amelyet honlapunkon bemutatunk, nem a forrásnál tapasztalt hang pontos mása, hanem annak a rekonstruált változata, amit az emberek megtapasztaltak. Olyan emberek vallomását használtuk fel a kidolgozásához, akik jelen voltak azon az estén Belgrád utcáin. Olyasmit kell elképzelni, mint amikor egy köztéri kamera felvételének közlésekor a sajtóba »bekarikázzák« a keresett személyt. Ez olyasmi, csak éppen hangalapú. Itt a »szökevény«, akit keresünk, maga a hang, amelyet nem vettek fel a felvételeket készítő eszközök. Az volt a szándékunk, hogy a több ezer ember tapasztalását formába öntsük” – mondta az elemző.

Hamdan kiemelte: az Earshot jelentésének legfontosabb következtetése, hogy valaki hangalapú fegyveres erőt vetett be a békés polgárok ellen.

„Hangalapú, úgynevezett szónikus fegyvert használtak. Még nem tudjuk, pontosan milyen típusú fegyverről van szó, és kérdéses, hogy egyáltalán meg lehet-e határozni a bevetett eszköz pontos fajtáját. Vizsgáljuk, hogy az lehetett-e az LRAD 450X típusú fegyver, amelyről tudjuk, hogy a szerb hatóságok birtokában van és hogy a szóban forgó napon a helyszínen volt. Emiatt a két tényező miatt irányult a vizsgálatunk éppen erre az eszközre. Elemzéseink szerint elképzelhető, hogy erről a berendezésről van szó, noha nem tudjuk bizonyosan állítani, hogy éppen ez a modell volt a hang forrása. Összegzésünkben megállapítottuk: nem is igazán a fegyver pontos modelljének megállapítása az elsődleges, hanem annak kimondása, hogy a tömeget támadás érte, ami a szerb és a nemzetközi törvényekkel is szembemegy” – emelte ki a kutató.

Hamdan elképzelhetőnek tartja, hogy kísérleti fegyverről van szó. „Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nagy pontosságú hangfegyverről van szó, de az is elképzelhető, hogy a már említett LRAD 450XL fegyver kísérleti módon történt felhasználását tapasztalták meg a polgárok: nevezetesen, hogy egy olyan kísérleti hangot használtak fel az eszköz beállításakor, amely nem található meg ennek a szónikus fegyvernek a standard beállításaiban” – mondta a szakember.