Az előzetes bejelentések alapján szerdán, azaz október 8-án lépnek életbe az Amerikai Egyesült Államok által a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen bevezetett szankciók, bár egyes médiumok szerint ez csak csütörtökön reggel fog megtörténni. A szankciók bevezetését január óta már többször is elhalasztották. A NIS várakozásai szerint a szankciók komoly következményekkel járnak majd a vállalat számára, és végső soron a fogyasztók is megfizetik ennek az árát. Mint eddig mindig, a NIS most is új kérelmet nyújtott be az amerikai hatóságokhoz a szankciók alkalmazásának elhalasztására, de ezúttal – úgy tűnik – kisebb az esély a sikerre, írja a Nova Ekonomija.

A működési engedély, amely lehetővé teszi a NIS számára az operatív tevékenységek folytatását, és egyben a szankciók bevezetését is elhalasztja, szerdán lejár.

Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić maga is kijelentette vasárnap, hogy „nincs több lehetőség a NIS elleni szankciók elhalasztására”.
„Remélem, hogy ismét az utolsó pillanatban találunk majd valamilyen megoldást” – mondta Vučić.

Az Amerikai Egyesült Államok egyébként az év elején vezette be a NIS elleni szankciókat, mégpedig az orosz tulajdonrészek miatt. Jelenleg a Gazpromnyeft birtokolja a NIS részvényeinek 44,85 százalékát, a Szerb Köztársaság 29,87 százalékot, az orosz Intelidžens cég 11,3 százalékot, a fennmaradó hányad pedig kisebbségi részvényesek kezében van.

Bár az év eleje óta több „átszervezés” és tulajdonosi változás történt, egy dolog nem változott – az orosz vállalatok továbbra is többségi tulajdonrésszel rendelkeznek a NIS-ben.

Többször is halasztottak már

Az év eleje óta a NIS többször is kérte a szankciók elhalasztását – hatszor sikerrel is járt. Hetedszer szeptember végén halasztották el a bevezetést október 1-jére – mindössze néhány nappal. Ezt követően a szankciókat október 8-áig tolták ki.

Éppen szeptember végén fejezte ki először pesszimizmusát Vučić elnök, aki akkor azt mondta, nem hiszi, hogy lesz újabb halasztás. Bár a szankciókat végül nem október 1-jén vezették be, ahogy akkor nyilatkozta, hanem az engedélyt egy héttel meghosszabbították, a pesszimizmus továbbra is érzékelhető.

Következmények a vállalatra és a fogyasztókra nézve

Ha a szankciók valóban életbe lépnek, újabb halasztás nélkül, akkor – a szakértők véleménye szerint – nagyon kedvezőtlen gazdasági helyzet vár ránk. A fogyasztók számára az első változás valószínűleg az lenne, hogy a benzinkutakon kizárólag Dina-kártyával vagy készpénzzel tudnának fizetni. Bár a NIS biztosítja a nyilvánosságot arról, hogy elegendő készlet áll rendelkezésre – mind a Pancsovai Finomítóban feldolgozandó nyersolajból, mind a kőolajszármazékokból –, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy problémát jelenthetnek az esetleges hiányok, ha a készletek kimerülnek. A következő gond, amelyre a szakma figyelmeztet, az árak emelkedése.

Maga a NIS is komoly nehézségekbe ütközhet. A vállalat 2024-es pénzügyi jelentéséhez fűzött megjegyzésekben – amelyet minden cég az új év első felében nyújt be a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökséghez az előző évre vonatkozóan – a szankciók kérdése is szerepel. Ezek a problémák korlátozott együttműködést jelentenek a nemzetközi pénzintézetekkel, a kulcsfontosságú beszállítókkal való üzleti kapcsolatok megszakadását, a profit csökkenését és az ellátási lánc zavarait.

A NIS ugyanakkor közölte, hogy rendelkezik olyan módszerekkel, amelyek biztosítják a dolgozók bérének zavartalan kifizetését, bár az elmúlt hónapokban a munkavállalók előleg formájában kapták meg a fizetésüket. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók fizetésük egy részét vagy egészét előre megkapták. Ugyanezen a módon fizették ki a havi és negyedéves bónuszokat is.

Végül érdemes megemlíteni, hogy a NIS az egyik legnagyobb adófizető, amely jelentős összegeket utal be az államkasszába. Csak tavaly a NIS több mint kétmilliárd eurót fizetett be különféle adókötelezettségek címén a költségvetésbe. Ez természetesen problémát okozhat az állam számára is, de nyilvánvalóan nem maradna teljesen bevétel nélkül az áfa- és jövedékiadó-bevételekből, amelyeket jelenleg a NIS fizet. Ha pedig a NIS kénytelen lesz csökkenteni tevékenységét, más vállalatoknak kell majd átvenniük a helyét, így a pénz végül eljut az államkasszába.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!