Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy több tízezer tonna olajat bocsátanak ki a stratégiai tartalékokból.

„Folyamatosan pótoljuk ezeket a tartalékokat, de ezt ki is kell fizetni, mert jelenleg nem tudjuk az árakon keresztül érvényesíteni. Jelenleg 17 millió euró hiányzik ahhoz, hogy a már kiadott mennyiséget pótoljuk” – mondta Vučić a Blic TV-nek adott interjúban.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hangsúlyozta, hogy az árkülönbözet fedezéséről már megállapodás született.

„Ez nem probléma, ezt már egyeztettem is, ez az árkülönbség már most fennáll. Megbeszéltem Sinišával Malival, meg fogjuk oldani” – mondta.

Kiemelte, hogy Szerbia azért van kedvezőbb helyzetben más országokhoz képest, mert rendelkezik olyan finomítóval, amely kerozint állít elő.

„Ezért kevesebb problémánk van, mint a nagy világhatalmaknak, amelyek akár havi 20 000 járatot is törölnek. Mindenhol csökken a forgalom, nálunk viszont nem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az a dolog, amiért korábban bírálták – a tartalékok felhalmozása –, most kulcsfontosságúnak bizonyult.

„Tartalékok, tartalékok, tartalékok – mindenki töltse fel a tartalékait. Mi még nem nyúltunk a katonai tartalékokhoz, pedig ott is jelentős mennyiségű kerozin van. Egyébként minden igényt fedezni tudunk. Ebben egy brit vállalat is sokat segített, és természetesen a NIS is. A NIS működése kulcsfontosságú számunkra, a stabilitás szempontjából” – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy májusban rendezni kell a NIS helyzetét, és elárulta, hogy ennek kapcsán szerda reggel egyeztetett Hernádi Zsolttal is, a MOL vezetőjével.

Szerbia rendelkezik olyan finomítóval, amelyik kerizint állít elő