2003-ban a „rendőri egységek parancsnokai” gyilkolták meg Szerbia akkori miniszterelnökét, Zoran Đinđićet – így válaszolt Aleksandar Vučić államfő, amikor a belgrádi rendőrség eddigi főnökének, Veselin Milićnek a letartóztatásáról kérdezték.

„Ez mindig is megtörtént velünk. Belső aktákkal, szabályzatokkal és rendszerezési dokumentumokkal ugyan tiltották az ilyen dolgokat, de senki sem tartotta be őket, mert ez a szokás még a 90-es évekből maradt meg, a legelterjedtebbé pedig 2000 után vált. Amikor valaki úgy beszél a rendőrökről, mint bűnözőkről, hadd emlékeztessek mindenkit, hogy nálunk rendőri egységek parancsnokai gyilkolták meg a miniszterelnököt. Ennyire jól vezették akkoriban az államot a blokádolók” – mondta Vučić.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hozzátette, hogy a rendőri egységek tagjai részt vettek a belgrádi rendőrfőnök, Boško Buha 2002-es meggyilkolásának előkészítésében is.

„Ki ölte meg Badža tábornokot? A 90-es és a 2000-es években is a legsúlyosabb bűncselekmények tanúi voltunk, amelyekben a rendőrség vezetése is részt vett, és közvetlen kapcsolatban állt a bűnözés legfelsőbb köreivel” – jelentette ki Vučić.

Az elnök kitért arra is, hogy „a rendőri struktúrák egyes tagjai” részt vettek a családja elleni „hazugságkampányban” is, utalva a Jovanjica-üggyel kapcsolatos állításokra.

„Három évig tűrtem egyes rendőri struktúrák terrorját, három évig hazudtak Jovanjicáról, és folytattak hazugságkampányt a családom ellen. Ebben a rendőri struktúrák egyes tagjai is részt vettek” – mondta az elnök.

Vučić szerint a bűnözőkkel együttműködő rendőrök aránya nem haladja meg az öt százalékot, ugyanakkor hozzátette, hogy az új rendőrségi törvénynek egyértelműnek kell lennie, hogy a Belügyminisztérium tagjai a jövőben ne lehessenek „bűnözők vagy oligarchák” testőrei.

„Fontos, hogy zéró toleranciát mutassunk azokkal szemben, akik drogkereskedőkkel és bármilyen más területen tevékenykedő bűnözőkkel működnek együtt” – mondta Vučić, és jelezte, hogy erről a törvényről a holnapi nap folyamán részletesebben is beszélni fog.

Az elnök úgy értékelte, hogy Szerbia biztonsági helyzete ma „sokkal magasabb szinten van”, mint a 90-es és a 2000-es években, az általános bűnözés mértéke jóval alacsonyabb, az év eleje óta történt összes gyilkossági ügyet pedig felderítették.

Vučić: A rendőrkapitány nem vett részt a gyilkosságban, hanem a bűnpártolásban vagy valami hasonlóban

Fotó: Sarah Meyssonnier/AP