Temerin, 2004. június 26.
Öt magyar fiatal éjszaka ittasan a piactéren szóváltásba keveredett egy szintén ittas szerb férfivel, akit ezt követően súlyosan bántalmaztak, többek között eltörték az állkapcsát és a halántékcsontját, majd magára hagyták. A bíróság értékelése szerint az áldozat nem adott okot az erőszakra, és súlyosbító tényként kezelték, hogy magára hagyták, meg is halhatott volna, ezért gyilkossági kísérletként tárgyalták az ügyet. A büntetés példastatuálása sem volt túlságosan titkolt, a nemzeti vonal is kidomborodott, mindenki láthatta, hogy így jár az, aki ártatlan szerbet ver.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az ítélet:
H. Á. 10 év,
I. Zs. 13 év,
M. I. 15 év,
Sz. Z. és U. J. 11 és fél év letöltendő szabadságvesztés.
A magyar és a szerb politikusok és a sajtó sem hallgatott. A büntetést a magyar jogvédő szervezetek aránytalannak tartották összemérve azzal, hogy amikor ártatlan magyar áldozatokat bántalmaztak súlyosan, az elkövetők egy évet vagy kevesebbet kaptak – és erre számos példa volt előtte is, utána is. A magyarországi politikum többször megkísérelte az ítélet enyhítését, sikertelenül. Akkor még nem voltunk nagyon jó barátok, I. Zs. és M. I. kegyelmi kérelmét Boris Tadić elutasította, végül Tomislav Nikolić 2012-ben felfüggesztette H. Á. és Sz. Z. büntetését. 2017. december 26-án szabadult az utolsó temerini fiú.
2013. február 16., Újvidék-Belgrád
„Azokban a községekben, amelyekben a közelmúltban nemzetek közötti kilengésekre került sor, szükség szerint a csendőrség tagjait is be lehet vetni, állapodott meg ma Ivica Dačić és Pásztor István.
A szerbiai kormányfő, belügyminiszter és a tartományi képviselőház elnöke egyetértett abban, hogy felül kell vizsgálni a büntetések terén érvényben lévő jelenlegi rendelkezéseket, különösen azokat, amelyek a nemzetek közötti incidensekre vonatkoznak, akárcsak abban, hogy feltétlenül fel kell gyorsítani az ilyen esetek bírósági eljárásait.
Az Újvidéken megtartott találkozón megállapodtak abban, hogy azokban a községekben, amelyekben az utóbbi időben ilyen fajta kilengések történtek, amelyek károsan hatnak ki a nemzetek közötti viszonyokra, s nyugtalanságot keltenek a polgárok körében, a rendőrség mellett szükség esetén a csendőrség tagjai is alkalmazhatók, közölte az újvidéki rendőrség.
Dačić és Pásztor leszögezte, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megőrizzék az ilyen incidensek csökkenésének pozitív tendenciáit, amilyenek az elmúlt évekre voltak jellemzők.”
Ez egy gyönyörű barátság kezdete – mondták egy filmben, de mint szóltak, a közélet nem filmszínház, és való igaz, mert mi tizenpár évvel később itt tartunk:
Palics, 2026. március 14.
Mintegy húszfős szerb társaság vélhetően csürheszellemben úszva erősnek, bátornak és legfőképpen felelősségre nem vonhatónak képzelve tömegben magát éjjel üldöz magyar fiatalokat, kettőt a templomkertben súlyosan bántalmaznak. Fejsérülés, fogsérülés, felszakadt szemhéj és a továbbiak. Magukra hagyják őket. Mindkét fiút a mentőknek kell ellátniuk.
Az áldozatok nem adtak okot az erőszakra.
A regnáló vajdmagyar politikum hallgat az ügyről, a médiája szintén, de a háttérben ügyvédet biztosít. Amikor három hónap után mégis kipattan az eset, ők is magyarverést emlegetnek, nem farokméregető kocsmai kakaskodást.
Az események kivizsgálása folyamatban. A tettesek kilétéről, elfogásáról, kihallgatásáról, esetleg az agresszió nemzeti indíttatásáról, büntetőeljárásról nincs hír csaknem három hónapja.
2026. április 23., Szabadka
Fremond Árpád MNT-elnök megnyilvánul arról, hogy magyarokat sértő falfirka (Madarske pičke) jelent meg Szabadkán, a Szent Teréz-székesegyház közelében, és határozottan elítéli a – nem is először előforduló – jelenséget:
„Ilyen gyűlölködő megnyilvánulások elfogadhatatlanok”, majd kijelenti, hogy „mindent megteszünk azért is, hogy a sértő felirat mielőbb eltűnjön, és tovább erősítsük a szerb–magyar együttélés és tisztelet alapjait.”
Tettes nincs, ügy így nyilván nem lesz.
2026. május 29., Szabadka
A középiskolai bolondballagáson tanúk előtt magyar zászlót égetnek. A zászlóval megjelenő fiatal nem adott okot a gyalázkodásra.
Egy külföldi állam hivatalos jelképének meggyalázása vagy égetése Szerbiában bűncselekménynek minősül. A vajdasági magyar politikum vezetője később ambivalens nyilatkozatot ejt meg, igyekszik tompítani az ügyet, mondandójában egyrészt megjelenik az áldozathibáztatás (nem kell ballagásra magyar zászlót vinni), másrészt elismeri a fiatalember bátor kiállását.
A tettesek kézre kerültek, az ügy kivizsgálása folyamatban.
És ezek csak a legutóbbi dokumentált esetek.
Történnek mindezek Szabadkán és környékén, ahol székel egyetlen legitim magyar pártunk vezérkara, nemzeti tanácsi érdekképviseletünk kiválóságai, az alpolgármester a VMSZ elnökségének tagja, ott áll meg protokoll-látogatáson Magyarország parlamentjének házelnöke, a város jellemző turisztikai meghatározása a multikulturalizmus, vezetői a Szerb Haladó Párt és a VMSZ koalícióban lévő tagjai, oda figyel a vajdasági magyarság többsége.
Noha Pásztor Bálint a minap azt nyilatkozta, hogy kevesebbet szerepel majd a közösségi médiában, politikusaink szeretnek a kamerába beszélni, posztolni, és már mindenki tudja, hogy nekik köszönhetően soha nem volt ilyen jó a népek együttélése – a párhuzamos valóságot viszont a fiatalok a saját bőrükön tapasztalták, és a kirajzolódó tendencia nem túl biztató.
Erőteljes elítélő nyílt fellépés hiányában az érinthetetlenség táplált érzete akár falfirkákat és zászlóégetést is eredményezhet, súlyosabb következményekről inkább nem is beszélve – a fiatalok viselkedése a társadalom tükre. Azé a társadalomé, ahol például normálisnak számít a balkáni csúcsra értelem helyett erőt vinni (ebben a szellemben Macron is reptethette volna az idegenlégiót), és ahol az egyik főrendvédő ott sem volt, hordót sem látott, nemhogy hullát dugdosott volna bele.
Ki vagy mi lesz a következő?
Feszült érdeklődéssel várjuk a Pásztor István és Ivica Dacić megállapodásának szellemében „felgyorsított ítéleteket”, a rendvédelmi szervek erőteljes fellépését az „ilyenfajta kilengések” okán, és közösségünk érdekképviseletének határozott és legfőképpen nyilvános kiállását nemcsak a nyomon követhetetlen falfirkák, de a magyarverés esetében is, mert „nyugtalanságot keltenek a polgárok körében”. Nyilatkozatról nyilatkozatra sulykolják belénk, hogy ki/mi a közösségünk egyetlen legitim képviselője – a helyzet adott, lehet ezt most tevőlegesen és láthatóan is bizonyítani.
Elvégre a temeriniek hasonló esetben több mint negyven évet kaptak. Elég hosszú és keserves tapasztalatok útján sajátították el a nemzetek közti barátság alapjait. Vajon a magyarverők is meg fogják ezt tanulni?
