Húsz év és hét hónap működés után felszámolás alá kerül az apatini Vero cipőgyártó vállalat. A dolgozók elmondása szerint mintegy 90 állandó alkalmazottat és nagyjából ugyanennyi határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkást bocsátottak el. Többségük nő. A gyártósorok mellett jelenleg mintegy 170, főként női dolgozó maradt.
A vállalat nem válaszolt a sajtó kérdéseire, a felszámolásról szóló határozatból azonban kiderül, hogy valószínűleg rájuk is hasonló sors vár: a termelés addig folytatódhat, amíg a korábban megkötött szerződések alapján vállalt termékek gyártása, kiszállítása és exportja be nem fejeződik.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az apatini Verónál szeptember 24-én hivatalosan is megkezdődött a felszámolási eljárás, ami a gyakorlatban a vállalat bezárását jelenti.
Egyelőre nem tudni, hogy a gyár kapujára kerülő lakat végleg a cég végét jelenti-e, vagy akad olyan befektető, aki lehetőséget lát a vállalat megvásárlásában az elhunyt tulajdonos, Ljiljana Prentić örököseitől.
A hivatalos pénzügyi beszámolók szerint a Vero külföldi megrendelői között olyan olasz vállalatok szerepeltek, mint a Prada, a Capri Footwear Industries, a Sicla és a Gruppo Florence.
A jelenlegi tulajdonosok Jana Maričić és Danilo Prentić, az elhunyt Ljiljana Prentić örökösei. Eddig a vállalat igazgatói voltak, mostantól azonban ők látják el a felszámolási biztosok feladatát.
Az N1 kérdéseire a vállalat az elbocsátásokkal és a cégben kialakult helyzettel kapcsolatban nem válaszolt.
A Pradától a milliós bevételekig, majd a veszteségig
A Vero pénzügyi beszámolói szerint a vállalat az elmúlt öt évben évente több millió eurós árbevételt ért el. Tavaly 5,2 millió euró, 2024-ben 4,8 millió euró volt a bevétel, míg 2023-ban és 2022-ben a fő tevékenységből származó bevétel meghaladta a 6 millió eurót.
A cég utoljára 2023-ban zárt nyereséggel. 2024-ben mintegy félmillió eurós veszteséget könyvelt el, tavaly pedig ennél valamivel kisebb veszteséget.
A vállalat üzleti könyvei szerint 2025 végén átlagosan 374 alkalmazottja volt, míg 2024-ben 383-an dolgoztak a cégnél.
„Ma átadták a felmondásomat”
Az N1 által megszólaltatott egyik dolgozó egyike annak a több tucat alkalmazottnak, akik ma kapták kézhez a felmondásukat.
„Ma átadták nekünk a felmondásokat. Az áll benne, hogy a cég felszámolás alatt van, és hogy jelentkezhetünk a munkaügyi hivatalnál. Ami az esetleges végkielégítést vagy a ki nem vett szabadságok kifizetését illeti, ezzel kapcsolatban esetleg külön ügyvédhez fordulhatunk” – mondta a Vero immár volt dolgozója.
Elmondása szerint mintegy 170 ember maradt a gyárban, közöttük állandó és határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók, valamint nyugdíjasok is.
A meglévő megrendeléseket még teljesítik
A Szerbiai Gazdasági Nyilvántartási Ügynökségnél (APR) közzétett határozat szerint a felszámolási eljárás a döntés bejegyzésének napján, 2026. szeptember 24-én kezdődött.
Ettől a naptól a Vero nem kezdhet új üzleti tevékenységbe, csak a felszámolás megkezdése előtt már elindított munkákat fejezheti be.
A határozat külön engedélyezi a korábban megkötött szerződések, megrendelések és egyéb kötelezettségek alapján vállalt termékek legyártását, kiszállítását és exportját, amennyiben ezek teljesítése szükséges a szerződéses kötbérek, kártérítési kötelezettségek, előlegek visszafizetésének vagy más, a vállalatot és hitelezőit érő veszteségek elkerüléséhez.
A vállalat felszólította adósait, hogy rendezzék tartozásaikat, a hitelezőket pedig arra kérte, hogy legkésőbb 90 napon belül jelentsék be követeléseiket.
Illusztráció (Fotó: Magnific)


