Újabb értékes, a 19. század második feléből származó ház lebontására készülnek Szabadkán, a Preradović utca 10. szám alatt. Pedig aki csak egy kicsit is ismeri Szabadka építészettörténetét, az azonnal felismerheti Mačković Titusz munkáját az épület homlokzatán, még akkor is, ha semmit sem tud a ház tulajdonosáról vagy az építési tervekről.
Másrészt ott van a Történelmi Levéltár, amelyben Szabadka legtöbb házának eredeti tervrajzát őrzik, köztük ennek az épületnek a terveit is. Hihetetlen, hogy a Községközi Műemlékvédelmi Intézet fennállásának hosszú évtizedei alatt, annak ellenére, hogy az alapításától napjainkig számos szakember dolgozott az intézményben, senki sem kutatta fel ennek a háznak a történetét.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az eredeti terv – Szabadkai Történelmi Levéltár, F:2, ép. eng. VI kör 2/1882.
Az is hihetetlen, hogy az épület Szabadka városközpontjának védett, kulturális-történelmi jelentőségű övezetében található, mégis lebontásra ítélték, és le is fogják bontani.
Vajon mi marad egyáltalán Szabadkából ebben a hatalmas építkezési őrületben, amelynek során egymás után emelkednek a városban az óriási épülettömbök? Meddig viselheti még Szabadka Szerbia legszebb városának címét? Mi marad egyáltalán a városközpont kulturális és történelmi örökségéből?
Hát lehetséges, hogy a beruházók egyáltalán nem szégyellik, amit ezzel a várossal művelnek, amelyben maguk is élnek? Valóban többet ér az a pénz, amelyet a város ilyen mértékű pusztításával lehet megkeresni, mint maga a város?
A városi közvállalatok és intézmények talán már a beruházók végrehajtó szerveivé váltak, és az épített örökség értékeiről szóló döntések során minden a befektetők érdekeinek rendelődik alá?
És hogyan lehetséges, hogy a szabadkai horvát kulturális közösség szeme láttára bontanak le egy olyan házat, amelyet a 19. és 20. század fordulóján tevékenykedő szabadkai építészek egyik legjelentősebb horvát képviselője tervezett?
Valóban lehetséges, hogy az illetékes intézmények és szervezetek közül már senkit sem érdekel közös építészeti örökségünk?
Ami még ennél is aggasztóbb, az maga az utca, amelyben az épület lebontására készülnek. Egy keskeny utcáról van szó, amely Szabadka egyik közlekedési szűk keresztmetszete, hiszen összeköti a Maksim Gorkij utcát a Karađorđe, vagyis a Halasi úttal, ezen keresztül pedig a kelebiai határátkelő felé vezető útvonallal.
Ez az utca már most is túlterhelt a forgalomtól, az új épület felhúzásával pedig még több autó, és természetesen még több beton, négyzetméter, lakó, szemét és további terhelés jut az egyébként is túlterhelt kommunális infrastruktúrára.
Olyan dilettantizmus, amely ma a város építését jellemzi, Szabadka történetében még soha nem volt tapasztalható.
A korábbi korszakokban mindig az volt a törekvés, hogy a városban végrehajtott beavatkozások révén Szabadka egyre szebb, rendezettebb, működőképesebb és az élhető, kellemes mindennapokra alkalmasabb legyen.
A mai építkezések viszont nagymértékben pusztítják a várost: közlekedési káoszt, sivatagi jellegű városi klímát, túlterhelt, elhanyagolt és elavult kommunális és közlekedési infrastruktúrát eredményeznek.
Ezt nem lehet várostervezésnek nevezni.
Ma úgy építik a várost, hogy semmiféle elképzelés nincs arról, milyennek kellene lennie a jövőben. Egyetlen cél vezérli az építkezéseket: minél több pénzt keresni a kaotikus és átgondolatlan beépítések során.
A Preradović utca 10. szám alatti ház története
A telket, amelyen ma a Preradović utca 10. szám alatti ház áll, 1838-ban Gyelmis Miklós szenátor birtokolta, aki 1842-ben eladta Sztipics Józsefnek. Akkoriban már egy szerényebb, földszintes polgárház és két melléképület állt a telken.
1882-re a telek és a ház tulajdonosa Vojnics Purcsar Márk lett, aki még ugyanabban az évben kérelmet nyújtott be egy új ház építésére, amelyet az utca szabályozási vonalán kívánt felépíteni a Mačković és Grundböck cég tervei alapján. (Forrás: Szabadkai Történelmi Levéltár, F:2, ép. eng. VI kör 2/1882.)
A ház homlokzata – ahogyan az gyakran előfordult – végül nem teljesen az eredeti tervek szerint készült el, bizonyos elemeket azonban megtartottak. Ilyenek például a kapu két oldalán elhelyezkedő, oszlopfőkkel díszített falpillérek.
Az épület 2006-ban (Fotó: Magánarchívum)
Mačković Titusz eredeti terve rendkívül gazdagon díszített homlokzatot ábrázolt, a tulajdonosnak azonban valószínűleg nem volt elegendő pénze a megvalósítására. Így az épület végül a neoreneszánsz egyszerűbb, klasszikusabb változatában épült meg, az ablakok fölött háromszög alakú timpanonokkal.
Az oldalsó szobákon az eredetileg tervezett két-két ablak helyett csupán egy-egy ablakot alakítottak ki, míg az épület középső részén, a ház legreprezentatívabb helyiségében, a szalonban megmaradt a három ablak.
Mivel a neoreneszánsz építészeti stílus Szabadkán 1879-ben jelent meg, ez az épület az új stílus egyik igen korai példája a városban. Malušev 1906-os címjegyzékének adatai szerint a ház tulajdonosa akkor is Vojnics Purcsar Márk volt. (Forrás: Malusev, Sándor: Czim és lakjegyzéke, Szabadka, 1906, 193. oldal.)
Szomorú, hogy Szabadkán már szinte valamennyi, a korábbi építészeti stílusokat képviselő házat elveszítettük, amelyek a klasszicizmus és a romantika korából származtak, most pedig a neoreneszánsz legkorábbi példái is eltűnnek.
Lassan eltűnnek azok a gyönyörű épületek, amelyek megfelelő karbantartással és gondoskodással továbbra is városunk ékei lehetnének.
A szomszédos, 12-es számú ház is a múlté
A szomszédos, 12-es szám alatti ház, amelyet már korábban lebontottak, a klasszicista építészetet képviselte.
Tervrajzát egyelőre nem sikerült megtalálni, építészeti kialakítása azonban egy olyan történelmi korszakról tanúskodott, amely mára örökre eltűnt Szabadkáról.
A 12-es házszám alatt található épületet már korábban elbontották (Fotó: Magánarchívum)
A ház minden bizonnyal a 19. század közepén épült.
A 12-es számú ház telkének tulajdonosa az 1838-as városi kataszteri felmérés szerint Grósz Károly kötélverő volt. A felmérés dokumentumait a Szabadkai Történelmi Levéltár őrzi. Grósz Károly az ezen a címen álló falusias jellegű házat Kopunović Rebekának adta el. A következő ismert tulajdonos – amikor a telken már egy klasszicista stílusban épült, földszintes polgárház állt – az 1906-os Malušev-féle címjegyzék adatai szerint Kovács Péter volt.
Ami másutt építészeti kincs, azt nálunk lebontják
A világon mindenütt a legrégebbi építészeti emlékek képviselik a legnagyobb értéket, és ezek élvezik a legmagasabb szintű védelmet.
Nálunk viszont mindazt, amit máshol építészeti gyöngyszemnek, a város fejlődéséről és az építészet történetéről tanúskodó jelentős örökségnek tekintenének, egyszerűen szemétnek tartják, hagyják pusztulni, végül pedig lebontják.
A gyors meggazdagodás lehetőségétől elvakítva nem látjuk a teljes képet, és fel sem fogjuk, mekkora kárt okozunk saját magunknak és a saját városunknak.
Szerző: Viktorija Aladžić, nyugalmazott egyetemi tanár, építőmérnök, urbanista, műemlékvédelmi szakember
