Emlékszem, mikor értesültem az újvidéki előtető leomlásáról, az első érzésem nem a döbbenet volt. Hanem a szekunder bűntudat. Nem azért, mert bármi közöm lett volna a felújításhoz. Hanem azért, mert mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a dolgok idáig fajultak. Mert túl sokáig néztünk félre. Túl sokáig fogadtuk el, hogy „így mennek itt a dolgok”.
Hányszor hangzott el az a mondat, hogy „nem lehetne ezt valahogy másképp elintézni?” Hányszor próbáltunk meg kibújni a szabályok alól egy ismeretséggel, egy szívességgel, egy borítékkal? Amíg ezt a kérdést szemrebbenés nélkül fel tudjuk tenni egy rendőrnek vagy bármelyik hatósági ellenőrnek, addig nincs erkölcsi alapunk csodálkozni azon, ami történt.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A korrupció nem a milliárdos közbeszerzéseknél kezdődik. Ott csak kiteljesedik.
A korrupció ott kezdődik, amikor a szabályok helyett a kapcsolat számít. Amikor fontosabb, hogy kit ismersz, mint hogy mihez van jogod. A vége pedig az, hogy egyszer csak leszakad egy előtető, és emberek halnak meg.
Miközben egymást követték az agyonárazott projektek, miközben politikusok lettek egyik napról a másikra milliomosok, mindenki tudta, mi történik. Nem azért, mert titok volt. Hanem azért, mert annyira nyilvánvaló volt, hogy már fel sem tűnt.
Ők egyre szemtelenebbek lettek. Az érinthetetlenség nyugalmával cselekedtek. Mi pedig asszisztáltunk hozzá. Nem azzal, hogy támogattuk őket, hanem azzal, hogy hallgattunk.
Évekig csendben morgolódtunk a konyhaasztal mellett. Elpanaszoltuk a barátainknak. Írtunk egy-egy dühös Facebook-bejegyzést. Aztán ment minden tovább ugyanúgy.
Egészen addig, amíg tizenhat ember meg nem halt.
Az egyetemista tüntetések nem véletlenül indultak el. Az előtető nem egyszerűen leszakadt. Az előtető egy rendszer állapotjelentése volt. Egy tragikus, véres bizonyíték arra, hogy a korrupciónak nemcsak gazdasági ára van, hanem emberéletekben mérhető következményei is. Az egyetemisták ezt felismerték. Talán azért, mert nekik már nincs mit veszíteniük. Vagy harcolnak egy élhetőbb országért, vagy elhagyják azt. Köztes út egyre kevésbé létezik. Ezért álltak melléjük egyre többen, mert egyre többen értették meg, hogy ha most sem történik változás, akkor ennek az országnak nincs jövője. Akkor végleg belesüllyedünk a korrupció mocsarába, a morális lezüllésbe, és újabb tragédiákra sem kell majd sokat várni.
Tisztában vagyok vele, hogy vannak, akiket nem lehet meggyőzni. Akik szerint természetes, hogy emberek darabszámra veszik a pelenkát a gyógyszertárban, mert többre nem futja. Akik szerint a nyugdíjat az elnök adja, nem pedig az a több évtizednyi munka, amelyet az emberek becsülettel ledolgoztak.
Azokon sem lehet segíteni, akik kizárólag érdekből támogatják ezt a rendszert. A gerinctelenségre még nem találtak gyógyszert.
De talán van remény azoknál, akiket megfélemlítettek. Talán egyszer felismerik, hogy éppen a félelmük a hatalom egyik legfontosabb eszköze. És talán van remény azoknál is, akik eddig távol tartották magukat a politikától, mondván, hogy őket ez nem érdekli.
Most már mindenkit érint.
Mert a politika nem csak akkor lép be az életünkbe, amikor szavazunk. Hanem amikor romlik az egészségügy, amikor elmennek a fiatalok, amikor nem jut pénz a közszolgáltatásokra, amikor egy felújított pályaudvar előtetője emberekre omlik.
Választások lesznek. És utána újabb négy év következik.
Elvesztegettünk már éppen elég időt. Meghallgattunk már éppen elég ígéretet. Végignéztük már éppen elégszer a választások előtti útjavításokat, alapkőletételeket, szerződéskötéseket és látványos kampányeseményeket. Minden alkalommal ugyanaz a forgatókönyv: a választások előtt hirtelen történik valami, a választások után pedig hirtelen semmi. Nincs pénz, halljuk ilyenkor. Pedig tudjuk, hogy buszoztatásra futja. Napidíjakra futja. Kampányra futja.Csak az országra nem.
Ezért aki továbbra is olyan országban akar élni, ahol a megélhetéshez politikai kegyekre van szükség, ahol a választások előtti alamizsna helyettesíti a tisztességes életet, ahol a lojalitás fontosabb a teljesítménynél, az nyugodtan szavazzon rájuk újra.
Danyi Szilvia
Az egyetemisták győznek feliratú táska (Fotó: Révész Róbert)
