Hol volt, hol nem, egyszer régen,
összekapva semmiségen
sok testvére úgy rárivall,
s álnok szavuk nyilaival
kis Józsefet úgy megsértik,
hogy az elfut selymes rétig.
Zöld gyepágyon ott, mint anyja,
álomtündér elringatja.
Álmában kis József látja,
búzacsokor összes bátyja,
s tisztelettel, szinte félve
bókol neki minden kéve.

– Mit álmodtál? – kérdik tőle,
s nevetnek jó előre,
hogy tárja fel nagy komolyan,
mit üzen az álomfolyam.
Ám meghallva József álmát
arról, hogy őt körülállták,
és előtte meghódoltak,
haragtűzre olaj volt csak.

Szól az egyik: – Undok álom,
apánk majmát ki nem állom!
Mért gondolja nappal-éjjel,
hogy ő nálunk többet ér el?
Gonosz szemük összevillan,
kenderguzsért egy elillan,
visszatérve fordul-térül,
majd az apjuk tudta nélkül
megkötözik kisöccsüket.
Teve után fogva üget
szegény József, mint az állat,
piactérig meg se állhat.

A városban mindjárt elkel,
megveszi egy gazdag ember.
Vége-hossza nincs dolognak,
de József, mit parancsolnak,
végzi fürgén, szorgos mindig.
Nem csoda, hogy megirigylik.
Mint a szél a könnyű pelyvát,
gonosz ármány szörnyű pletykát
röpít fel, s a hiú gazda
dühre gerjed, nagy haragra:
– Vigyétek a sötét börtön
fenekére, de most rögtön!
Úgy ordibál, úgy óbégat,
hogy a sunyin bősz cselédhad,
tudva bár, hogy vétlent büntet,
elhurcolja Józsefünket.

Sínylődik hát a tömlöcben,
képzeletben hazaröppen:
apja búval fekszik, ébred,
mert nyoma sincs kedvencének.
József ekkor Istent kéri,
adjon erőt, hogy mint férfi
állja ki a próbatételt,
mellyel rávert jól az élet.
Ima után megbékélten
halkan rabtól rabig lépdel,
oltja szomjuk, enyhít lázat,
minden tette szent alázat.

A királynak tudtára jut,
hogy az álomfejtő fiút
börtön mélyén tartják zárva.
József az ő parancsára
kiszabadul, s az udvarnál
türelmesen sorsára vár.
Nem sóhajthat még egyet sem,
elrendelik: álmot fejtsen.
– Egy életem, egy halálom,
megfejtem, mit mond az álom –
szól, s vidítja magyarázat
a királyi ékes házat.

Főemberré József így lett,
kit a jó nép igen tisztelt.
– Való hát a régi álom,
fény és pompa most világom! –
mondogatta, s arra gondolt,
ha bátyjait, apját gondok
emésztenék, ad sok búzát,
hogy az újig jól kihúzzák,
s legyen nekik a padláson,
nagy szükséget egy se lásson.