Pénzhiány miatt 2017-ben az Interetno fesztiválon elmaradnak a város főterén szervezett táncpanorámák és a fesztivál megnyitóját is a Népkör Magyar Művelődési Központ nagytermében rendezték. Ennek dacára a Szabadka központjában felállított kirakodóvásárt, gasztro-falut, borutcát és játszóházat látványosan több látogató kereste fel, mint a korábbi években az ünnepélyes megnyitóra pedig zsúfolásig megtelt a Népkör Kosztolányi Dezső terme.
A fesztivál házigazdája idén Csernik Árpád színművész, bevezetőjében a Népkör közel másfél évszázados múltjáról és hagyományairól beszélt, majd azt mondta: hagyományaink ápolása mellett fontos mások tradíciójának megismerése, a sokszínűség és a tolerancia is, ez utóbbiból a huszonegyedik században ismét szűkölködik a világ.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A közönséget Miroslava Babić, a Városi Tanács művelődési ügyekkel megbízott tagja és Milovan Ognjanović a CIOFF, azaz a folklórfesztiválok nemzetközi szövetségének szerbiai alelnöke is köszöntötte. Az Interetno fesztivált dr. Takács Márta, a Népkör MMK elnök asszonya nyitotta meg, aki egy hasonlattal élve azt mondta a közönségnek: mindenki, aki most eljött, egy növényt ültetett el: a tolerancija, a nemzeti értékek megőrzésének, az egymás iránti- és az egymás kultúrája iránti tisztelet palántáját.
Az idei Interetno fesztiválon Chile, Honduras, Lettország, Mexikó, Paraguay, Magyarország, illetve Szerbia területéről pedig Doroszló, Horgos és a vendéglátó Népkör MMK táncosai lépnek fel. A fesztivál augusztus 26-ig tart.
Fotók: Varga Zsuzsanna

