Ana Brnabić szerzői szövegére reagálva, amelyben Aleksandar Jovanović Ćutát, az Együtt parlamenti képviselőjét egy lóhoz hasonlítja, a képviselő azt mondja, nincs különbség a kormány honlapja, a Zadruga és a Pink között.

„Az, amit Ana Brnabić és az ő főnöke, Isten zakóban, a saját népük elleni bűncselekmény. Az uralmuk alatti tíz évben félmillióval több ember halt meg, mint amennyi született, a másfik félmillió pedig fejvesztve menekült el ebből az országból, a gazdasági tigris, a repülő autók, és a legnagyobb fejlődés elől”, mondta az Együtt egyik elnöke a Danas-nak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Véleménye szerint az ilyen fajta politika ellen mindenkinek kötelezettsége harcolni, nemcsak a politikusoknak.

„Ana Brnabić a szerencsétlen körülmények következménye, és ő csak ebben az államnak nevezett Kolumbiában lehet kormányfő. Könnyű Jovanka villájából repülő autókról meg fényes jövőről beszélni. Megígértem és szeptemberben el is viszem oda a Népkonyha felhasználóit, had lássák, miért nincs mit enniük”, mondta Jovanović.

A szöveg, amelyben Ana Brnabić lónak nevezi Aleksandar Jovanović Ćutát, hétfőn jelent meg a kormány hivatalos honlapján.